Javulhatnak a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételei a Rákos-patak mentén, a főváros 10., 13., 14. és 17. kerületében is, egy előreláthatólag nyáron kezdődő beruházásnak köszönhetően – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

Biztonságosabb

Azt írták, hogy ezzel több fővárosi szakaszon is biztonságosabbá válhat a kerékpározás, a Duna pesti oldalán vezető EuroVelo 6 kerékpárút és Pécel közigazgatási határa között. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Támogatás

Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózat egyes részeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kerületenként

A tájékoztatás szerint a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás kerületenként elindult. Ezek ajánlati felhívásai a 10., a 13. és a 14. kerületi szakaszokra idén március 8-án, a 17. kerületi szakaszra pedig március 21-én jelentek meg, a 15. és a 20. kerületben pedig már tart a kivitelezés.

Nyáron kezdődhet

Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron elkezdődhet. A projektben ténylegesen megépülő szakaszokat a beérkező árajánlatokat követően határozza meg a BKK aszerint, hogy melyek férnek bele a rendelkezésre álló VEKOP-forráskeretbe és melyek nem.

Magas színvonal

A közlemény szerint a fejlesztések célja a mindennapos, illetve a szabadidős kerékpározás magas színvonalú feltételeinek megteremtése.

A Rákos-patak mente

A Rákos-patak menti beruházás előkészítésekor a BKK számára fontos szempont volt, hogy az új útvonalak csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz. A társaság célul tűzte ki, hogy a fejlesztések hatására egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is.

Együttműködés

A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak feltételét, hogy a közlekedők a számukra legmegfelelőbb közlekedési eszközt választhassák – olvasható a társaság közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Hétköznap már teljes vonalon jár, de a hétvége még problémás: mutatjuk, hogyan közlekedik az M3-as metró szombaton és vasárnap

Kiemelt kép: BKK