Site icon LikeNews

Kábítószert fogyaszatott Halgas Tibor halálát okozó taxis

Kábítószert, pontosabban kokaint fogyasztott az a taxis, aki Halgas Tibor halálát okozta a Ferihegyi úti balesetben.

Kokaint mutatott ki az elvégzett gyorsteszt annak a taxisofőrnek a szervezetében, aki kedd este karambolozott Halgas Tiborral, a Fradi korábbi magyar bajnok futballistájával – tudta meg a 24.hu. Azt majd csak a későbbi végleges szakértői vélemény fogja tudni megállapítani, hogy pontosan mikor fogyasztotta a taxis a drogot-írja a 24.hu

Halgas autója a Ferihegyi úton ütközött egy szabálytalanul előző taxival. A frontális karambolban Halgas Tibor Mazdája a szalagkorlát külső részén az oldalára borult. A tűzoltók drótkötelek segítségével stabilizálták a felborult kocsit, majd feszítővágók segítségével kiemelték a roncsból a focistát, de már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsította meg a vétkes sofőrt.

Megtudtuk, hogy a jogosítvány nélkül vezető taxis elismerte a balesetért való felelősségét a folytatólagos kihallgatása során. Az ügyészség pedig csütörtök dél körül már bűnügyi felügyeletet is indítványozott vele szemben. Ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie.

Ha a végleges szakértői vélemény megerősíti a mostani gyorsteszt eredményét, akkor akár le is tartóztathatják az őrizetben lévő taxist.

A Ferihegyi úti balesetről a LikeNews.hu összes cikkét ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Exit mobile version