A legtöbb családban örök dilemma, s sok esetben konfliktusforrás, hogyan legyenek az ünnepek. Nincs ez másképp Gáspár Bea esetében sem, aki már most tudja, hogy lesznek nézeteltérései a férjével.

Ezért várhatóak súrlódások

„Lesz egy vitaköröm a lányaimmal, mert Győzővel még a mai napig azt szeretnénk, hogy Szentestén együtt legyen a család” – mondta el Gáspár Bea. Noha lányai már komoly kapcsolatban élnek, ennek ellenére azt szeretnék, ha a legfontosabb ünnepen velük lennének. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindenki mást akar

„Persze érthető módon ugyanezt érzik a „vőjelöltek”, Attika és Krisztián szülei is. Azt, hogy miképp fogjuk ezt felosztani egymás között, egyelőre még nem tudom. Nehéz megoldani, hogy három órakor Nyíregyen, ötkor Nógrádmegyerben, hétkor pedig már Szécsényben legyünk.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem enged a közös karácsonyból

Sajnos földrajzilag nem vagyunk közel egymáshoz, ezért előre láthatóan napokra kell majd lebontanunk. Ennek a kilogisztikázása fogja okozni a legnagyobb kihívást – mesélte Bea. Ugyan képes kompromisszumokra, de a közös karácsonyból nem enged.

Ha hiányzik egy dísz, az Győző bűne!

Nem titok, a lakás díszítése a férjem feladata. Ha valamilyen dísz túlzás, vagy éppen hiányzik, az Győző bűne, mert ezzel nem vagyok hajlandó foglalkozni. Volt rá kétszer is példa, én feldíszítettem a fát, teljesen visszabontotta, és újra kezdte. Fölösleges nekem bármit is tennem – mesélte nevetve Gáspárné.

Elosztják a feladatokat

„Így megkímélem magam az ilyen helyzettől, inkább beviszem neki a dobozokat, Győző pedig kiélheti a kreativitását. Míg ő ezzel foglalkozik, én általában 20-án elindulok egy nagy bevásárló körútra, és elkezdtem a sütést, készülődést. A konyhában nagyon sok feladat vár rám”.

Fondorlatos terveket szövöget

„Már most vannak trükkjeim, praktikáim, esetleg mivel tudom őket most magamhoz édesgetni, hogy mindenkinek elkészítem a kedvencét” – mondta viccelődve Bea a Bors érdeklődésére, azonban konkrétumokat nem árult el, mire is gondolt, ezt alighanem meglepetésnek szánja.

Ördög Nóra, a szöges ellentét

Ameddig Gáspár Bea egy igazi konyhatündér, van olyan műsorvezető, aki egyáltalán nem a konyhában képzeli el az ünnepeket. Mint korábban megírtuk, Ördög Nóra korábban korábban „karácsonymániás” volt. 

Nem akar teljesen kifáradni

Annak idején gyakorlatilag szüntelenül a konyhában sürgött-forgott annak érdekében, hogy kifogástalan ételek kerüljenek az ünnepekkor az asztalra. Ennek azonban véget vetett, és most már ebben az időszakban a feltöltődésre koncentrál.

Otthon töltik a szentestét

Elárulta, hogy a szentestét otthon, Diósdon töltik. A délelőtti órákat a szomszédokkal töltik, karácsonyi brunchokat készítenek. “A pandémia alatt este rendeltünk étteremből karácsonyi vacsorát” – mondta a Kiskegyednek adott interjúban. Ezúttal is ezt tervezik, a másik opció pedig az, hogy elmennek étterembe.

Ezt csinálják a két ünnep között

Karácsony és újév napja között meglátogatják a többi családtagot. Karácsony másnapját édesanyjáéknál töltik Mórahalmon, ahol találkozni tud az öccsével is. December 27-én pedig az unokatestvéreivel van, míg a két ünnep között a Balatonon pihennek.

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)