Site icon LikeNews

Karantén helyett ittasan vezetett és több autót összetört Budapesten a zavartan viselkedő férfi

Több autó ütközött pénteken 18 óra körül Budapesten a 12. kerületben az Istenhegyi úton a Szent Orbán tér és a Zalatnai utca között. A balesetet okozó férfi zavartan viselkedett, a rendőrök vérvételre vitték, azt is mondták a helyszínen, hogy a sofőrnek karanténban kellene lennie.

Nem tudta bevenni a kanyart

A baleset úgy történhetett, hogy a fehér Volkswagen lentről, a Szent Orbán tér felől érkezett, de túl nagy ívben vette a kanyart.

A balesetet okozó fehér Volkswagen

Frontálisan ütközött

Először egy másik mikorbusszal ütközött, ennek a hátsó kerekét érte, majd frontálisan belerohant egy Ford Galaxyba.

Visszafordulnak a BKK buszok

Akkor a a fennakadás, hogy a 21-es és a 212-es buszok visszafordulnak a Szent Orbán térnél.

Ittas lehetett

A BudaPestkörnyéke.hu helyszínen lévő tudósítója úgy tudja, személyi sérülés nem történt, de azt hallotta a helyszínen, hogy a balesetet okozó VW sofőrje valamit fogyaszthatott, vélhetően alkoholt.

Csúnyán összetört a VW eleje

Vérvételre vitték a zsaruk

A kisbuszt vezető középkorú férfi zavartan viselkedett, ezért a rendőrök a helyszínről vér,- és vizeletvizsgálatra vitték.

Karanténben kellene lennie.

A helyszínen az is elhangzott, hogy a balesetet okozó sofőr állítólag koronavírusos és karanténban kellene lennie.

Fotók: A BudapestKÖrnyéke.hu helyszíni felvételei – Fotó: Gombkötő Krisztián

Exit mobile version