Site icon LikeNews

Káromkodva fenyegette és szidalmazta tanárát egy diák

Tanárukat fenyegetik 14-16 év körülinek látszó tanulók egy tanteremben, a felvétel a Facebookon kezdett terjedni, maguk a fenyegetőző diákok készítették. Facebook-kommentek szerint az eset Nagykátán történt, egy szakiskolában.

Szidalmazza, fenyegeti és leköpi tanárát, társai pedig  arra biztatják a diákot, hogy üsse is meg – ez látszik azon a felvételen, amit egy tanuló készített az egyik nagykátai szakiskolában. A pedagógus higgadtan próbálta kezelni a helyzetet.

A felvételt pénteken készítették, az RTL Klub információi szerint a Nagykátai Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Az ügyben nyomozás indult közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.

A felvételen ocsmány kifejezések hangzanak el. A tanár végül kiküldi a fenyegetőzőket a teremből, de nem világos, hogy végül kimennek-e. Az egyik diák még ezek után is fenyegetőzik, majd úgy tesz, mintha megütné a tanárt.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Tamás szerint egyre gyakrabban történik ehhez hasonló eset. „Sokkal több, mint amennyi felkerült a hálóra” – mondta. Az érdekképviseleti szervezet szerint az agresszió kezelésére iskolai programokat kellene indítani, bevonva a diákok mellett a szülőket és a tanárokat is.

A mostani esetnél a diákok ellen fegyelmi eljárás indult.

Kiemelt kép: Youtube.com

Exit mobile version