Site icon LikeNews

Kavarás a ferihegyi repülőtér körül: új terminál építéséről beszél az üzemeltető, miközben múlt héten még az eladásról tárgyalt

Egy új terminál építését jelentette be a Budapest Airport üzemeltetője, ezzel cáfolták, hogy eladnák a repteret a kormányközeli magyar konzorciumnak. Múlt héten még arról volt szó, hogy tárgyalnak az eladásról. Lehet, hogy a fejlesztés bejelentése csak egy kommunikációs trükk, hogy emeljék az árat?

Folytatják a fejlesztéseket

Nem tett le az új terminál megépítésről a Budapest Airport, folytatják az egyéb fejlesztéseket is, ezek elérhetik akár az egymilliárd eurót is, de néhány kisebbet elhalasztanak. Mindehhez elegendő a pénzügyi háttér – írja az Mfor.hu a Budapest Airport Zrt.-től származó infókra hivatkozva. Ezzel közvetve cáfolták, hogy készek lennének megválni a repülőtéri üzemeltetéstől.

Megvennék a repteret

Néhány nappal ezelőtt írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a Bloomberg hírügynökség értesülései szerint az Indotek által vezetett hazai konzorcium megvásárolná a budapesti repülőtér jogait. A konzorcium tagja a MOL is, amelynek nagytulajdonosa az állam.

Tárgyalnak a megvásárlásról

A repteret megvásárolni szándékozó magyar konzorcium egyik tagja, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek-csoport vezérigazgatója, Jellinek Dániel az M1-nek megerősítette, hogy üzleti tárgyalásokat folytat a Budapest Airport megvásárlásáról, ám a bizalmas jellegű egyeztetésekről további tájékoztatást nem adott.

Kész a fejlesztési terv

A Budapest Airport most a fejlesztésekkel és azok árával jött elő a sajtóban. Mint az Mfor.hu portálon keresztül üzenik: Munkatársaik több mint egy éven át közös munkacsoportban dolgoztak a kormányzat által kijelölt szakemberekkel. A mindkét fél által elfogadott fejlesztési terv aláírásra kész.

Új terminál

Ebben benne van az új terminálépület megépítése, a repülőtér környezetének és meglévő épületeinek teljes felújítása, egy úgynevezett közlekedési csomópont kialakítása továbbá a parkolási lehetőségek kibővítése. Mindezen fejlesztések összértéke könnyen elérheti a 800 millió vagy akár az 1 milliárd eurót, de akár még ezt is meghaladhatja – mondta a portálnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Más is építhet

A fejlesztési tervekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy azt nem feltétlenül a jelenlegi tulajdonosnak kell megvalósítani. Az új konzorcium is felépíthetné a fejlesztéseket.

Szutykos vécék

Másfél évvel ezelőtt már a kormánypárti politikusok is nekimentek a Budapest Airport üzemeltetőjének, amikor a botrányos fapados karámról beszéltek, vagy amikor a szutykos mosdókról posztolt egy helyettes államtitkár. Akkor egyértelmű volt, hogy a kormány elégedetlen a jelenlegi üzemeltetővel, aki 10 évvel ezelőtt 99 évre vásárolta be magát Ferihegyre.

99 évre adták a jelenlegi tulajdonosnak

A repülőtér használati jogát 2005-ben adta el a Gyurcsány-kormány 99 évre egy külföldi vevőnek. Jelenleg ezt három befektetőcsoport birtokolja: a szingapúri szuverén vagyonkezelő alap, a GIC, egy kanadai nyugdíjalap és a repülőtéri üzemeltetéssel foglalkozó AviAlliance.

1000 milliárd forintot érhet

A koronavírus-járvány okozta válság kitörése előtt Magyarország legnagyobb légikikötőjének értékét hárommilliárd euróra, nagyjából 1000 milliárd forintra becsülték.

30 milliárdos éves profit

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője úgy nyilatkozott: korántsem mindegy, hogy hazai, vagy külföldi magánkézben van Magyarország légiközlekedési központja, nem mindegy, hogy a profit – ami tavaly mintegy 30 milliárd forintot tett ki – az országban marad vagy külföldre kerül.

Kiemelt kép: Budapest Airport- Fotó: BPK

Exit mobile version