Site icon LikeNews

Két 80 év feletti idős ember életét oltotta ki: örökre börtönbe marad a baranyai férfi

Alaptalannak tartja a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a túronyi fejszés gyilkosnak és védőjének a fellebbezését, ezért arra tettek indítványt, hogy a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hagyja helyben az elsőfokú ítéletet, és tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélje a két idős ismerősét megölő férfit.

Megölte 81 éves szomszédját

K. Zsoltot a Pécsi Ítélőtábla idén januárban már jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves, német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából.

25 év múlva szabadulhatott volna

Az eset a Baranya megyei Túronyban történt. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva lett volna feltételesen szabadságra bocsátható – írja a Kékvillogó.

Újabb bűncselekmény

Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség azonban egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt.

Nem a tűz miatt halt meg

Akkor derült ki, hogy nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát.

Rágyújtotta a házat

Az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet.

Elfogása előtt támadta meg az asszonyt

A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.

Perfelújításra került sor

A második gyilkosság miatt perújításra volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el; az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak volt helye.

Beismerte a 2. gyilkosságot

K. Zsolt a szeptemberi meghallgatásakor beismerte a második gyilkosság elkövetését, ezért az ügyben az október 12-én ülésező bíróság a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és okirattal visszaélés miatt – halmazati büntetésül – tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélte.

Nem fogadták el a fellebbezést

A férfi és védője a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése érdekében fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség szerint azonban megalapozottnak találta az ítéletet, és a büntetés helybenhagyását kérte a táblabíróságtól.

Kiemelt kép: a túronyi gyilkos elfogása – Forrás: police.hu

Exit mobile version