Site icon LikeNews

„Két és fél éve minden percem egy pokol” – megszólalt az édesanya, akit mentő vitt el a bíróságról

A bíróságon összeomlott és elájult, de most már újra erőt érez magában, hogy harcoljon az igazáért Csenge édesanyja.

17 éves lányát fejjel lefelé egy vízelvezető aknában találták meg, Borsodnádasdon, aki pedig odadobta, azt négy évre ítélték. A Miskolci Törvényszék bírónője úgy döntött, a négy évből hátralévő időt B. Roland házi őrizetben töltheti le.

A LikeNews.hu ebben a cikkében írt bővebben az esetről.

A fiatal lány édesanyja képtelen volt elfogadni a bíróság döntését, térden állva zokogott és könyörgött a bírónőnek, hogy változtassa meg ítéletét. A gyászoló nőt végül mentő vitte el.

„Olyan állapotban voltam, hogy a zárt osztályra kerültem. Annyira kikészültem a bíróságon történtektől, hogy egyszerűen törölte az agyam a hallottakat” – mondta Blikknek Farkas Róza.

„Semmire sem emlékszem. Most már jobban vagyok és újra érzek magamban annyi erőt, hogy tovább harcoljak az igazamért. Egyszerűen nem történhet meg, hogy ez az ember szabadlábon van, miközben elvette az én csodálatos lányom életét. Két és fél éve minden percem egy pokol, ő meg mosolyogva éli tovább a mindennapjait. Ilyen nincs! Nekem a temetőbe járás jutott, neki pedig a gondtalan élet. Nagyon remélem, hogy másodfokon nem ilyen döntés születik, és Roland hosszú évekre visszakerül a rácsok mögé” – mondta lapnak a gyászoló édesanya akit a zárt osztályról pszichiátriára vittek.

Noha B. Rolandot az ügyészség 14 évre akarta ítéltetni, a bíróság szerint nem tudható, hogy valóban ő verte össze a lányt, és mivel az aknába pedig azzal a tudattal tette be Csenge testét, hogy már nem él, nem szándékos, hanem gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében bűnös.

„Ettől kezdve egy gyilkos jár közöttünk, aki bármikor lecsaphat egy másik ártatlan lányra is” – zokogott Csenge testvére. 

A nő elárulta azt is, hogy többen megkeresték, hogy tüntetést kellene szervezni Borsodnádasdon, mert szerintük igazságtalan a bírói döntés ellen. Ennek részleteit azonban még ő sem tudja.

Kiemelt kép: Farkas Róza, Csenge édesanyja – Forrás: RTL klub

Exit mobile version