Site icon LikeNews

Kevesellte a hálapénzt, a börtönben most lesz mit számolgatnia a lélektelen sebésznek

A Kúria az orvoslástól és a közügyektől is eltiltotta azt a doktort, aki sajátos módon értelmezte orvosi esküjét.

Az orvos 2009 és 2013 között dolgozott egy budapesti kórházban ortopéd sebészfőorvosként, műtéti beavatkozásokat is végzett. Tb-alapon végzett műtéteket, de emellé a betegtől pluszpénzt kért. Sokszor a kapott hálapénzt pedig keveselte.

A sebész többek között arra hivatkozott, hogy a felajánlott 30 ezer forintot percek alatt elszórakozza a barátaival, illetve az 50 ezer forint kevés, mert ő gépkocsival jár a Balatonról.

Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.

A főorvos egyik alakalommal felhívta a beteg figyelmét, “ne felejtse el, megy még vissza varratszedésre, és egyébként is mástól többet szokott kérni”. Egy betegének pedig a részletfizetést is felajánlotta. Egy másik beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér, hiszen a tárgyi ajándékból nem tudja a számára szükséges dolgokat megvenni.

A sebészt első fokon kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt két év letöltendő börtönre ítélte. A másodfokú bíróság azonban enyhített ezen arra hivatkozva, hogy a vádlott nem minősült önálló intézkedésre jogosultnak, így csökkentette a büntetést és felfüggesztette annak végrehajtását.

A jogerős döntés ellen a Fővárosi Főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Kúriához, amelyben – részletes jogi indokolást adva – kérte az önálló intézkedésre jogosultság, mint minősítő körülmény megállapítását és letöltendő szabadságvesztés kiszabását. A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta, a Kúria pedig helyt adott annak.

A legfelsőbb bírói fórum megállapította, hogy az egészségügyi beavatkozás díját a kórház állapítja meg, azt vagy a beteg vagy az egészségbiztosítás fizeti, az eljáró orvos azonban külön nem kérhet ellenszolgáltatást, mert az jogtalan előnynek minősül. Egy főorvos pedig a beteg irányába önálló intézkedési jogkörrel bír, ezért ha jogtalan előnyt kér, cselekménye súlyosabban minősül.

Mindenható orvosbárók

BudaPestkörnyeke.hu idén januárban írt arról, hogy egyes intézményvezetők, főorvosok és osztályvezetők, vagyis az orvosbárók havonta több milliós vagy több tízmilliós adózatlan jövedelmet visznek haza. Hogy pontosan hogyan működik a hálapénz-hierarchia, arról ide kattintva tudsz bővebben olvasni.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version