Site icon LikeNews

Királyi pompában laktak az állami gondozott lányok futtatói – lecsapott rájuk a TEK

Négy testvérből és fiaikból szerveződött emberkereskedő bandát számoltak fel a rendőrök Sarkadon. Mélyszegénységben élő lányokat kényszerítettek prostitúcióra.

Az 51 éves sarkadi férfi vezetésével egy rendkívül jól szervezett, hierarchikus felépítésű, prostitúcióval kapcsolatos bűncselekményekre szakosodott bűnözői csoport működött.

A gyanúsított és három fivére éveken keresztül Németországban erőszakkal és fenyegetéssel kényszerített prostitúcióra mélyszegénységben élő, főként állami gondozott magyar lányokat.

 A bűnszervezet úgy működött, hogy a családi banda tagjai felosztották egymás között azt a berlini utcaszakaszt, ahol az általuk beszervezett lányokat dolgoztatták, és személyesen, illetve az általuk megbízott emberek útján felügyelték azt. A területre más lányokat is odaengedtek, de a prostituáltaknak a helyért napi díjat kellett fizetniük.

A négy testvért 2020. május 30-án délelőtt a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak együttműködésével Sarkadon, míg egyikük 21 éves fiát május 30-án hajnalban, Dinnyésen fogták el a rendőrök.

Mivel felmerült a gyanú, hogy a bűncselekménnyel szintén gyanúsítható egyik 25 éves sarkadi férfi lőfegyverrel rendelkezhet, ezért elfogása a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával történt május 30-án délelőtt, Püspökladányban. A nagyszabású rendőri művelet híre eljutott egy másik gyanúsítotthoz is; a 24 éves férfi május 30-án délután feladta magát.

A házkutatáskor a rendőrök lefoglaltak három nagy értékű személyautót, közel 12 millió forintot, 2600 eurót, zálogjegyeket, mobiltelefonokat, ékszereket és egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket. A KR NNI által lefoglalt, bűnös úton szerzett, vagyon összértéke körülbelül 60 millió forint.

Három lakóingatlant is zár alá vettek, illetve gazdasági társaságban meglévő üzletrészeket és személyautót foglaltak le, amelyek feltehetően szintén a bűncselekményekből származtak.

 A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kiemelt kép: ebben az ingatlanban fogták el a gyanúsítottat – Forrás: police.hu

Exit mobile version