A Pest megyei Nagykátán él a mulatósztár Jolly édesapja egy kis vályogházban, ami sajnos áram nélküli és fűtetlen, ugyanis a férfi az utóbbi időben egy korábbi baleset és alkoholproblémái miatt anyagi gondokkal küzd.
Egy éve nem találkoztak
Sanyi bácsi Jolly édesapja a Ripostnak elmondta, hogy egy éve nem látta szeretett fiát.
Segítségre van szüksége
„Az idejét sem tudom, mikor láttam Jollyt utoljára. Megvan annak már egy éve is. Nem látogat engem, de nem neheztelek rá, hiszen tudom, hogy haragszik, amiért iszom. Persze jól jönne a segítsége, hiszen valóban nincs már se villanyom, se fűtésem a kisházamban” – nyilatkozta a férfi a lapnak.
Üzent a fiának
Sanyi bácsi a Riposton keresztül üzent Jollynak, ugyanis nagyon szeretné ha a fia karácsonykor meglátogatná és ha ezt megteszi, akkor ő megígéri, hogy elvonóra megy és felhagy az ivással.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!
Hiányzik neki
„Minden áldott nap eszembe jut a fiam, és ha csak tehetem, meghallgatom a dalait is. Ha hallom énekelni, elsírom magam, mert annyira hiányzik nekem. Ha beszélnek vele, mondják meg, hogy millió puszit küldök neki!” – mondta a Ripostnak Tarcsi Sándor.
Jolly is reagált
A lap megkereste Jollyt is, aki nem volt elragadtatva attól, hogy az édesapja a médián keresztül üzent neki, ugyanis elmondása szerint ezt másképp is megtehetné.
„Nem értem ezt az egészet! Szerintem ezt nem a médián keresztül kell intéznünk. Apám tudja a számomat, bármikor felveheti velem a kapcsolatot” – mondta Jolly idegesen.
Nyáron vált el
Jolly azaz Tarcsi Zoltán és egykori kedvese Suzy (Királyvári Zsuzsanna) júliusban hivatalosan is elváltak csaknem tíz év házasság után – írja a Blikk.
Új párja van
Jollynak azóta új párja van, Barbara, akivel egyre komolyabb a kapcsolata.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Kutyatámadás Budakeszin: egy póráz nélkül sétáltatott dog rontott rá a labradorra, a megtámadott kutya pár nap múlva elpusztult
- Újra pénzt kér Galla Miklós: a humoristának kétszer annyi adótartozása van, mint gondota, Delhusa Gjon keményen nekiment a humoristának
- „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – bedrogozva verte agyon idős ismerősét a kamasz Öcsödön, amikor kitisztult, elmondta apjának, hogy mit tett
- Éjszakai óvodát indított Terézvárosban, havonta egyszer ott aludhatnak a gyerekek
- Dráma az ürömi szüreti fesztiválon: 9 ember sérült meg, miután kiszakadt egy lovasszekér kereke, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
Kiemelt kép: Tarcsi Zoltán Jolly