Site icon LikeNews

Koronavírus: 14 napig teljesen elzárják a világtól a Vuhanból hazahozott magyarokat

Már vasárnap megérkeznek Magyarországra azok a magyarok, akiket Vuhanból szállítanak haza. Dél-Franciaországba már leszállt az a gép, amellyel több európai állam polgárait hozták a koronavírus fertőzés központjából. A hét magyar állampolgárt egy zárt épületben tartják majd karanténban.

Dél-Franciaországban leszállt az a repülő, mely szállította haza a koronavírus fertőzés központjából, Vuhanból. Most kiderült: Magyarországra katonai gép hozza őket tovább, és a László Kórházba kerülnek, hivatalos nevén a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe. Egy lezárt épületbe, ahol a családjuk sem látogathatja őket.

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a hét magyar állampolgár Franciaországban leszállt. Pár óra múlva Magyarországon lesznek a magyar állampolgárok is, akiket katonai gép szállít majd a Liszt Ferenc Repülőtérre” – közölte Dr. Müller Cecília

A vuhánból hazaszállított magyarokat két mentőautó várja majd a repülőtéren. Innen a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének erre a célra kijelölt épületébe szállítják őket. (Ez a volt László Kórház)

Dr. Szlávik János infektológus főorvos azt mondta, hogy amikor a mentők beszállították a hét magyart a kórház haematológiai és infektológiai részlegébe, ott egy különálló épületben kerülnek karanténba, amíg vége nincs a vírus lappangási idejének. Ez 14 nap.

„Ez idő alatt az épületet nem hagyhatják el, a családjuk sem látogathatja őket. Külön szobákban lesznek, minden szobához tartozik mellékhelyiség is. Az ellátó egészségügyi személyzet védőfelszerelést fog viselni. Miután megérkeztek, elvégzik a szükséges laborvizsgálatokat. a helyzet kezelésére a kórházban minden személyi és tárgyi feltétel adott.” – mondta a főorvos.

Kiemelt kép: Szent László Kórház – Forrás: dpckorhaz.hu

Exit mobile version