Site icon LikeNews

Koronavírus: Bármelyik pillanatban kivégezhetik az éttermeket, bárokat

A maszkviselést mától a rendőrség is ellenőrzi, ha valamit nem rendben találnak egy éttermben vagy presszóban 1 milliós azonnali bírságot szabhatnak ki és még a helyet is hosszú időre bezárathatják. Ezzel gyakorlatilag kivégzik az adott vendéglátóhelyet.

Több ellenőrzés

A rendőrség hétfőtől nagyobb számban és sűrűbben ellenőrzi a maszkviselési szabályok betartását, valamint ezek megszegése esetén a szankciókat is szigorítja – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Egyéni felelősség

Gál Kristóf az egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozva azt mondta, aki nem tartja be védelmi szabályokat, az nemcsak saját vagy családja egészségét kockáztatja, hanem bárkiét, akivel találkozik.

Kiszűrni a renitenseket

“Az ellenőrzéseink fokozásával mi, rendőrök azoknak a szövetségesei akarunk lenni, akik felelősen betartják a szabályokat” – mondta a szóvivő, hozzátéve, a cél azoknak a kiszűrése, akik a szabályokra “fittyet hányva” veszélyeztetnek másokat.

Arányosság elve

Elmondta: továbbra is a fokozatosság és az arányosság elve határozza majd meg a rendőri intézkedéseket. Hangsúlyozta: “elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan – ha az enyhébb szankciók nem érik el a hatásukat, így a jogkövető magatartást nem tudják kiváltani – szigorúbb fellépés várható a kollégáimtól”.

Többletteher

A mostani jogszabályváltozás egyfajta többletterhet ró a kereskedelmi üzletek, a vendéglátóhelyek és a szórakozóhelyek üzemeltetőire is – mondta. Hozzátette: tőlük azt kérik, hogy a vendégeikkel tartassák be a szabályokat.

Ellenőriz a rendőrség

Hétfőtől kereskedelmi hatósági jogkörben eljárva a rendőrség az üzletekben is végezhet ilyen típusú ellenőrzéseket, egy szabálytalan üzletnél a rendőri intézkedést követő eljárás végén akár be is zárhatják az érintett üzletet – mutatott rá.

Rendőri intézkedés

A hétvége adatait ismertetve Gál Kristóf elmondta: 174 rendőri intézkedésre volt szükség a maszkviselés szabályainak megsértése miatt. Ebből 41 alkalommal azért, mert nem, vagy nem megfelelően viselte az utazó a maszkot, 133 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben, vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedéseket.

Mindjárt itt a védőoltás

Decemberben már elkezdődhet az európai lakosság beoltása a koronavírus-elleni vakcinával, közben több hatékony gyógyszer is van már a koronavírus ellen, de kulcskérdés, hogy melyiket mikor kezdik el alkalmazni az orvosok – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Oltásháború

Ahogy azt még a koronavírus-járvány elején, tavasszal írták meg a BudaPestkörnyéke hírportálon, a magyar származású Amerikában élő hálózatkutató, Barabási Albert László pontosan megjósolta a járvány magyarországi terjedését. Most arról beszélt, mikor és hogyan lesz vége a koronavírus-őrületnek. Nagyon nehéz november, majd oltásháború vár a világra.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Étterem a Dunakanyarban – Fotó: BPK

Exit mobile version