Site icon LikeNews

Koronavírus: csak szerdán 475 fertőzött halt meg Olaszországban

Egy nap alatt, azaz szerdán, 475 koronavírussal fertőzött beteg halt meg Olaszországban. Ennyien, eddig, egy nap alatt még nem haltak meg a betegségben.

Brutális, amit Olaszországban művel a koronavírus

Már negyedik napja több ezerrel nő a fertőzöttek száma Olaszországban, a keddi 3526 új beteghez és 345 halotthoz képest szerdán 4207 új fertőzöttről és 475 új halottról számoltak be a hatóságok. Ez egyben azt is jelenti, hogy már 2,978-an haltak meg az országban a vírus miatt, illetve 35 713 összes esetről tudni. 

A 4207 új eset egy nap alatt az eddigi rekord a járvány ideje alatt. Olaszországban hétfőn némileg csökkent  a megbetegedések üteme, de még így is 3233 új fertőzöttet és 349 halálos esetet jelentettek a klinikák ekkor, a mostani szám pedig még ehhez képest is közel ezerrel nagyobb növekedést jelent.  A betegek magas száma miatt egy északolasz városban, Bergamo kórházában például már annyira  nincs hely, hogy a folyosóra rakják a fekvőbetegeket is. Az olasz halálos áldozatok kitartóan jórészt innen, az ország északi régiójából kerülnek ki  – írja az Index.

Magyarországon is védik az időseket

Újabb lépéseket tesznek a koronavírusra reagálva a vidéki önkormányzatok. Főként az idősek és a karanténba vonulók segítése most az első.

Több városban is szigorú intézkedéseket hoztak:

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version