Site icon LikeNews

Koronavírus idején példás gesztus a Bagossy Brothers Copmany együttestől

Nagyon szép dolgot tettek a Bagossy Brothers Company együttes tagjai. Legújabb daluk minden online bevételét az UNICEF Magyarország munkájának támogatására ajánlják fel. Az egészségügyi vészhelyzetben az UNICEF Magyarország a koronavírus legvédtelenebb áldozatait, a hátrányos helyzetű gyerekeket segíti, azokat, akik gyakran senki másra nem számíthatnak. A videót a cikkünk alján indíthatod el.

Bagossy Norbert, az együttes frontembere október végén vetette papírra a Boldog idők szövegét, a sorok 2020 áprilisára kísértetiesen új, aktuális tartalommal töltődtek fel – írja a Blikk.

„Mit sem tudhattunk még akkor arról, hogy milyen világban élünk majd néhány hónappal később. Az élet azonban úgy hozta, hogy egy kicsit más mögöttes üzenetet kapott a dal. A szöveg elsősorban a reményről szól” – mondta a Bagossy Brothers Company énekes dalszövegírója, majd így folytatta:

„Arról, hogy ki kell tartanunk, az élet szép dolgaiból erőt meríthetünk és hogy előbb-utóbb meglátjuk a fényt az alagút végén. Hiszünk benne, hogy ez így is lesz” – mondta a Bagossy Norbi.

A dalt és a hozzá tartozó, a jelenlegi helyzetre reflektáló videoklipet húsvétkor mutatta be az együttes. Annak ellenére, hogy a zenei világot is erőteljesen sújtja a krízis, a csapat tagjainak közös döntése volt, hogy az új szám bevételeit jótékony célra fordítják.

„Fontosnak tartjuk, hogy megtegyünk mindent, ami tőlünk telhető és ebben a helyzetben a gyerekek támogatását választottuk” – mondta Bagossy Norbert. A bevétel az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi munkáját támogatja majd.

Miközben az UNICEF globálisan küzd a koronavírus terjedése ellen, az UNICEF Magyarország helyben is segíteni akar a rászoruló gyerekeknek.

A szervezet felmérése szerint a gyermekvédelmi intézményeknek, gyerekotthonoknak, anyaotthonoknak, kórházak gyermekosztályainak elsősorban védőfelszerelésre, számítástechnikai eszközökre, vitaminokra, élelmiszerre, játékokra és tisztítószerekre van szükségük.

Az UNICEF Magyarország arra kér mindenkit, céget, hogy a maguk lehetőségeivel segítsenek a heroikus munkát végző intézményeknek. Magánszemélyek adományaikkal a globális és a hazai célkitűzések megvalósításában is segíthetnek. Akadályozzuk meg közösen, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekek legyenek a vírus láthatatlan áldozatai.

A Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar. Nevét a Bagossy testvérpár: Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik.

Kiemelt kép: Bagossy Brothers Company – Forrás: mupa.hu

Exit mobile version