Site icon LikeNews

Kunszentmártoni gyermekgyilkosság: késsel ölte meg kisfiát az anya

Késsel támadt gyermekére az a nő, aki három éves gyermekét brutális kegyetlenséggel ölte meg Kunszentmártonon.

Az apa éppen óvodába vitte a másik gyermeküket, amíg felesége a kisebb életére tört. Amint a férfi hazaért, majd meglátta, mi történt, felkapta a vérző picit, akit a karjaiban tartva rohant a közeli presszóba segítséget kérni. Pillanatok alatt a mentő is odaért, sőt, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de már nem volt segítség a kicsinek. A rendőrök T. Júliát elfogták az otthonában. Erről pénteken a LikeNews.hu is beszámolt.

„Egyetlen pillanat alatt hatalmas felfordulás lett az utcában. Jött a helikopter, közben mindenki, aki otthon volt, kijött az utcára, hátha tudunk valamiben segíteni. Sajnos, már nem volt mit tenni, csak a döbbenet és a gyász maradt nekünk –mondta az egyik szomszéd

A házaspár sokáig Angliában dolgozott, ám pár éve hazatértek, majd Kunszentmártonban telepedtek le.

 „A nő nagyapja tősgyökeres kunszentmártoni volt. A fiatalok, amikor hazajöttek Magyarországra, az ő házába költöztek be, szépen felújították. Nekem teljesen normális, átlagos párnak tűntek, a kislányuk ötéves, a kisfiú pedig három volt. Úgy tudom, az apuka mérnökként dolgozott itthon és külföldön is. Őt egyébként sokkal többet láttuk az utcán, mint a feleségét, a nő nagyon ritkán hagyta el a házat. A gyerekeket látszólag szépen nevelték, egy hangos szót sem hallottam sohasem kiszűrődni a házból. Most tudtam meg valakitől, hogy talán Júlia régebb óta küzdött mentális problémákkal, ezért történhetett ez a tragédia” – ezt mesélte a Blikknek egy helybéli.

Kiemelt kép: helyszíni felvétet – Forrás: police.hu

Exit mobile version