Noha egy ideig gondolkodott a legendás író özvegye, most még is úgy döntött, hogy kiadja azt a regényt, amelyet korábban nem engedett megjelenni. Drámai mélységű sorokat írt a 88 évesen elhunyt író.

Egy termékeny pálya

A legolvasottabb magyar szerző, Moldova György idén június elején hunyta le örökre a szemét. Halála rendkívüli szomorúsággal töltötte el az olvasókat, csakúgy, mint a hír, hogy a 88 esztendősen elhunyt író utolsó regénye nem jelenik meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Először nem járult hozzá

Sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy az utolsó Moldova-regényt már hiába várják az olvasók, hiába volt ott a kézirat a kiadónál, a nagyközönségig ez az alkotás már nem juthat el. Ugyanis Moldova György özvegye korábban azt nyilatkozta a Blikknek, nem járul hozzá a kiadáshoz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezzel indokolt

Palotás Katalin mindezt azzal indokolta, hogy nem szerette volna, ha életük, a megírt hétköznapjaik, a kapcsolatuk mélysége nyilvánosságra kerülne. Döntését akkor elfogadta a regényt gondozó Urbis kiadó.

Megváltoztatta a döntését

Pár hónappal később megváltoztatta döntését, s mégis megjelenhet Moldova György utolsó írása. Szóval megjelent. Mégis. Büszkén és persze szomorúan adjuk az olvasók kezébe Moldova György új könyvét, az utolsót. Felfoghatatlanul sikeres és nagy ívű pálya lezárása ez, fájdalmasan őszinte szembenézés a Mestertől” – írta Facebook-oldalán a kiadó.

Évtizdes csúszással kapott diplomát

Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel

Ebben a műfajban érte el legnagyobb sikereit

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése – utóbbi miatt rasszizmussal is meggyanúsították.

Vitatott megítélés

Megítélése vegyes: sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások – főként utólag – úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája, és sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori pártfőtitkár bűneit, akit „proletár szentnek” is nevezett. A világ talán legtöbbet focizó írója, a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.

Díjak sokaságát kapta

A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.

Döbbenetes szenvedés

Moldova György 88 éves korában hunyt el. Az író halála után felesége azt mondta, hogy halála előtt kilenc napig volt eszméletlen. Egyik pillanatról a másikra került ebbe az állapotba. Palotás Katalin a 9 nap nap alatt végig férje mellett volt.

Így élte meg a rettenetes időszakot az özvegy

„Borzalmas volt átélni Gyuri haláltusáját. Az ember tehetetlen és kiszolgáltatott. Próbáltunk vigyázni egymásra, odafigyelni a másikra. Folyamatosan mondtam Gyurinak, hogy keressünk egy másik háziorvost. Egy idős úr kezelte korábban, és én azt akartam, hogy jobb, gondosabb kezekbe kerüljön”. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt kép forrása a ATV.)