Site icon LikeNews

Megint lekapcsolták a Whiskyst

Új tűnik az emberek nem változnak! Megint bajba került Ambrus Attila. Az egyik piacon árulta portékáit, de nem adott számlát, és azonnal le is bukott az adóhatóságnál. A büntetés után jó szokása szerint ivott egy whiskyt.

Ambrus Attila a dunaszerdahelyi Csallóközi Vásáron jelent meg szeptember közepén a portékáival: kerámiákkal, könyvekkel és DVD-kkel. Alig pakolt ki a standján, rögtön megbüntették.  Egy vevő DVD-t vásárolt tőle, ő pedig nem adott nyugtát. Mivel kiderült, hogy a vásárló a helyi adóhatóság embere volt, Ambrus Attilának le kellett nyelnie egy 330 eurós, vagyis 110 ezer forintos büntetést.

„Ostoba voltam, pedig mindig kínosan ügyelek ezekre a dolgokra, mert a múltam miatt rám külön figyelnek, de most a nagy kapkodásban mégis hibáztam. A standom közvetlenül a vásár bejáratánál, elég jó helyen volt, mivel az egyik helyi étteremtulajdonos beengedett ma­gához, a sors azonban mégis elvett tőlem plusz 110 ez­ret, amivel így végül a szlo­vák államot támogattam. De úgy voltam vele, hogy le van sz*rva a bírság, hiszen én hibáztam” – mondta a Borsnak.

Kiderült az is, hogy a szlovák adóhatóság embere végül egy italra is meghívta Ambrust: „Nagyon vicces volt, mert mi­után megbírságolt, a végén visszajött, és meghívott egy italra. Nagyon-nagyon lassan ittam meg azt a dupla whiskyt”.

Kiemelt kép: YouTube.com

Exit mobile version