Site icon LikeNews

„Megkapta az utolsó kenetet” – súlyos állapot van a gördeszkázó zalai plébános, édesapja nemrég koronavírusban hunyt el

Elkapta a koronavírust a gördeszkás pap. Lendvai Zoltán állapota súlyos, az utolsó kenetet is megkapta. Egy ország imádkozik az ország leghíresebb plébánosáért.

Koronavírusos lett a gördeszkás plébános

Elkapta a koronavírust Lendvai Zoltán, a gördeszkás papként ismert plébános.  Az atyáért az egész országban imádkoznak. Először a szintén a plébánián lakó édesapja került kórházba majd az ő koronavírustesztje is pozitív lett. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Édesapja koronavírusban halt meg

Pár nappal később az atyán is jelentkeztek a fertőzés súlyos tünetei. Édesapját, Zoli bácsit végül legyőzte a kór, a héten tartották a temetését.

Súlyos állapotban fekszik a kórházban

A plébános jelenleg kórházban van, súlyos állapotban.  „A szigorú biztonsági előírások betartása mellett naponta látogatja a kórházlelkész, de én is jártam a betegágyánál. Három-négy szó után elfárad, de jó a kedve. Mindannyian bízunk a gyógyulásában” – mondta a Borsnak egyházi méltóság, és hozzátette: tudja, hogy Lendvai atyát nagyon sokan szeretik, ami a beteg papnak is jólesik.

Megkapta az utolsó kenetet

A katolikus hit szerint a betegek szentsége nem csupán a lelki megerősödést segíti elő, hanem gyakran a hívő gyógyulását is. Éppen ezért az egyházban nem, csak a köznyelvben hívják utolsó kenetnek. Lendvai atya persze megkapta a betegek szentségét, de a jelek szerint minden esély megvan arra, hogy még nagyon sokáig tanítsa a fiatalokat a jóra. Egye­lőre csövek lógnak ki a testéből, de napról napra erősebb.

Nagyon közvetlen az atya

Lendvai Zoltán a Zala megyei Rédics mellett több környező település híveit ellátja. Ismert közvetlen, emberközeli stílusáról. Az égiektől kapott különleges képessége, hogy maga köré gyűjtse a fiatalokat. A Don Bosco által is képviselt elveket vallja a magáénak.

Itt teljesít szolgálatot a plébános

Gördeszkázni tanítja a gyerekeket

A szent annak idején bűvésztrükkökkel szórakoztatta a piac népét, hogy aztán átadhassa nekik Isten üzenetét. Lendvai atya ugyanilyen céllal gördeszkázni tanítja a gyerekeket. A hívek visszavárják, bár tudják, ha az orvosok kiengedik a kórházból, bizonyá­ra még időre lesz szüksége, hogy teljesen visszanyerje egészségét.

A videómegosztón is hódít

Saját Youtube csatornája is van a gördeszkázásával világhírűvé vált rédicsi plébánosnak. Világszerte milliónyian látták, amint reverendában gördeszkázik, immár olyan filmeket is feltöltött, amikből kiderül, a kézenállásban legalább ilyen jó. Meg persze az, a mutatványoknak fontos célja van.

Az egyik videó a Youtube csatornájáról

Az Év Zalai Embere lett

Valószínűleg Lendvai Zoltán a világ leghíresebb magyar plébánosa.2010-ben az Év Zalai Emberének választották, filmje pedig felkerült a BBC és a CNN oldalára, bejárta a világot, több százezren látták, és különböző verzióit már rengeteg nyelven feltöltötték.A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a gördeszkázó Lendvai Zoltán – Forrás: youtube.com

Exit mobile version