Site icon LikeNews

“Megöllek!” – állítólag ezt kiabálta a kukásokat szándékosan elgázoló mándoki férfi, miután az udvariassági kézlegyintést beintésnek nézte

A bíróság 30 napra letartóztatta azt a szabolcsi férfit, aki még pénteken szándékosan a kukások közé hajtott. Az illetőt már többször elítélték erőszakos cselekedetért. H.B. a bíróságon azt állította, hogy nem emlékszik semmire.

Udvariasságból akarta elengedni a munkás

A hulladékszállítást végző sértettek reggel 7-kor kezdték el a munkát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándok főutcáján. Két oldalról gyűjtötték össze a kukákat, amikor az egyik – kisvárdai dolgozó – udvariasságból el akarta engedni H.B-t, aki ezt beintésnek vette, írta meg a BudapestKörnyéke.

Dulakodni kezdte

Kiszállt a kocsiból és indulatosan szidni kezdte a dolgozót, majd dulakodás kezdődött. Mindketten a földre kerültek, majd H.B elhajtott.

A dühös férfi visszatért a helyszínre

A munkások rendőrt hívtak, de mielőtt azok a helyszínre érkeztek volna, H.B. visszatért – ekkor már nem egyedül – és nagy sebességgel a munkások közé hajtott. Két munkást és az időközben a segítségükre siető férfit elütötte. Az utóbbiról egyébként kiderült, hogy a gyanúsított nagybátyja.

Többször volt büntetve

Mint kiderült hétfőn a bíróságon, H.B. többször volt büntetve személy elleni erőszakos bűncselekményekért. A férfi állítólag ezekre az ítéletekre nem emlékszik, legalábbis ezt mondta a bíróságon.

Presszót üzemeltet

H. B.  Mándokon presszót üzemeltet és a család napelem-parkok létesítésével foglalkozik. A Frissmedia a napokban írt arról, hogy a helyiek szerint a népes család droggal, prostituáltak futtatásával valamint uzsorával foglalkozik. A családról bővebben a Kekvillogo.hu cikkét ide kattintva tudod elolvasni.

Nem tett vallomást

H.B. nem tett vallomást – azt mondja, hogy nem emlékszik semmire, csak arra, hogy a nagybátyját felsegíti és átkíséri az orvosi rendelőbe.

„Megöllek!”

Különös, hogy a szomszédos boltban dolgozók sem emlékeznek arra, hogy a gyanúsított azt kiabálja: “megöllek, megöllek!”. A kisvárdai testvérpár azonban következetesen azt állítja, hogy H.B. megöléssel fenyegette őket a boltnál.

Letartóztatták a férfit

Hétfőn a Nyíregyházi Törvényszék nyomozati bírója 2021. január 7-ig letartóztatta H.B. gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint több ember sérelmére emberölés kisérletét követhette el. A gyanúsított egyébként a rendőrségen, mind a bíróságon bocsánatot kért a történtekért.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version