Site icon LikeNews

Megszólalt válásáról Keresztes Ildikó: örökké tartó házasságra vágyott

Keresztes Ildikó azt gondolta, hogy házassága az EDDA gitárosával Kicska Lászlóval örök életre szól, ám ez az álma szertefoszlott.

25 évig éltek együtt

Az énekesnő és Kicska 25 év együttélés után 2012-ben békében vált el egymástól.

Az énekesnő örül, hogy nem született közös gyerekük

Ildikó elmondta, hogy örül, hogy nem született közös gyermekük volt férjéve, ugyanis a gyermek sínylette volna meg a szakítást – írja a Ripost.

„Sokaknál a gyermekelhelyezés is óriási vitákat szül. Mindezzel nagyon nehéz megküzdeni egyedül. Mi szerencsések voltunk abban is, hogy nem született gyerekünk, mert sokszor sajnos ők a válások legnagyobb vesztesei”.

Azt hitte örökké fog tartani

„Amikor húsz év együttélés után oltár elé álltam, persze én is azt gondoltam, a házasságom örökké tart. Nem így lett. Ha lehet ilyet mondani, szépen váltunk el, nem fulladt öldöklésbe. De ebben a helyzetben, az emberben így is felfokozott érzelmek dolgoznak. Nem cselekszik mindig racionálisan, és bizony ilyenkor elkél a segítség” – mondta Ildikó a Best Magazinnak.

Ez is érdekelhet: Habár már házasok, a nagy lagzira még készülnek Kulcsár Edináék: kitűzték a dátumot

Nem ciki segítséget kérni

Ildikó szerint nem kellene cikinek érezni azt, ha egy válás, vagy szakítás után az ember úgy érzi, hogy elkél egy kis lelki segítség és esetleg az ember pszichológushoz, párterapeutához, vagy mediátorhoz fordul.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Szétosztotta a gázsiját

Keresztes Ildikó volt az első előadó, aki raktárkoncertet adott augusztusban, amelyet a kormány azért talált ki, hogy támogassa a zenészeket és a zeneiparból élő háttérmunkásokat.

„Érzékenyen érintett, hogy olyan zenésztársaim, akik benne voltak nyolc jól menő produkcióban is, a végén arra kényszerültek, hogy hazaköltözzenek vidékre a szüleikhez, mert nem tudták fenntartani az albérletüket. Fél év kiesés ebben a szakmában sok idő, a vírus mindenkit nehéz helyzetbe hozott… Én szerencsés vagyok, mert úgy neveltek, hogy mindig legyen tartalékom, spórolós típus vagyok… Az én koromban már elvárható, hogy az embernek legyen egy kis tartaléka, de a fiatalabb zenésztársaim még nem feltétlen rendelkeznek stabil egzisztenciával. Éppen ezért igyekeztem nekik segíteni. Megesett, hogy az utóbbi időben a kisebb, ötszáz főt nem meghaladó fellépéseim után lemondtam a gázsimról, és szétosztottam közöttük” – mondta Ildikó a Ripostnak, egy korábbi interjúban.

Ne hagyd ki:

Ezt érdemes megnézni: Csobot Adél és Istenes Bence németül duetteztek

Kiemelt kép: Youtube-videó

Exit mobile version