Site icon LikeNews

Minden eddiginél többen, 793-an haltak meg egy nap alatt Olaszországban a koronavírus miatt

Olaszországban sajnos minden eddiginél többen, 793-an haltak bele az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, s ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4821-gyel emelkedett.

A gyógyultak száma is az eddigi legtöbbel, 943-mal ugrott egy nap alatt, és túllépte a hatezret. Az elhunytak száma egy nappal korábban 627 volt, átlagos életkoruk továbbra is 80 év körül van.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 személyből több mint húszezer szorul kórházi kezelésre, hét százalékuk intenzív osztályon.

Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal vezetője elmondta, „a tetőzés pillanata nem számítható ki előre, akkor fog bekövetkezni, amikor utána csökkenésnek indul a betegek száma”.

Nézd meg azt a videót és döntsd el, hogy te felelősen cselekszel-e most a járvány idején!

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője kifejtette, nagyon sok orvos válaszolt az egészségügyi dolgozók országos mozgósítására, amellyel a már nyugdíjas orvosokat, valamint a magánkórházakban dolgozókat is arra kérték, jelentkezzenek a közkórházakban. Hétfőtől 52, Kubából érkezett orvos is munkába áll az észak-olaszországi kórházakban.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Olaszország középső és déli részén ezidáig sikerült megfékezni a diagnosztizált betegek és a halottak napról napra történő növekedését: az országnak ebben a felében összesen 70-en haltak meg az utóbbi egy napban.

Lombardia tartományban március 8-án vezették be szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokat, hogy lassítsák vírus terjedését. A járványügyi szakemberek akkor a megszorítások első eredményeit legkorábban körülbelül két hét elteltével várták, a vírus lappangási ideje után.

Lombardiában – ahol a járvány éppen egy hónappal ezelőtt kezdett terjedni – a diagnosztizált fertőzöttek már meghaladták a 25 ezret, a halottaké elérte a 3095-t. Intenzív kezelésre több mint ezren szorulnak. A lombardiai halottak majdnem egyharmadát számláló Bergamo püspöke engedélyezte, hogy orvosok is áldásukat adják a haldoklókra, miután a kórházakban szolgáló papok is megbetegedtek.

Hirtelen megemelkedett az igazolt fertőzöttek száma a Lombardiával szomszédos, több mint négymillió lakosú Piemonte tartományban, ahol az utóbbi egy napban majdnem háromszázzal 1800 fölé nőtt a létszámuk. A tartomány orvoskamarájának bejelentése szerint a helyi egészségügy „nem bírja tovább” a betegellátást.

A fertőzés útvonalát követő járványszakértők szerint az Olaszország és Spanyolország közötti „találkozási pontot” a milánói Meazza-stadionban február 19-én játszott Atalanta-Valencia BL-mérkőzés jelentette. A spanyol szurkolók innen vihették magukkal a vírust.

Az olasz belügyi tárca adatai szerint pénteken több mint 220 ezer utcai és közúti ellenőrzésen majdnem 10 ezer személy ellen tettek feljelentést, mivel indok nélkül hagyta el lakhelyét. Több mint 90 ezer kereskedelmi egységet ellenőriztek, 104 esetben szabtak ki bírságot, kilencet bezártak. A március 11-én bevezetett óvintézkedések óta több mint 1,6 millió ellenőrzést végeztek, és 70 ezer szabálysértést számoltak. A mozgáskorlátozást szombattól tovább szigorították a szabadidős tevékenység betiltásával.

MTI, Kiemelt kép: Koronavírus-kezelés Olaszországban – Forrás: ilfattoquotidiano.it

Exit mobile version