Site icon LikeNews

Mutatjuk! Így is lehet majd jelentkezni a covid oltásra

Nemsokára már mobilapplikáción keresztül is leadhatjuk igényünket az önkéntes és ingyenes védőoltásra.

Egyszeű megoldás

Minden korábbi megoldásnál egyszerűbben és gyorsabban jelentkezhetnek a magyarok a koronavírus elleni védőoltásra – tudta meg a Ripost.

Díjmentes alkalmazás

A lap információi szerint egy díjmentesen letölthető mobilalkalmazás segíti majd az igényfelmérést és a tömeges oltás megtervezését, megszervezését.

Levelet kapnak majd az idősebbek

A Ripost értesülései szerint a 60 évnél idősebbeket levélben is tájékoztatja majd a kormány a védőoltásról, illetve az azzal kapcsolatos lehetőségeikről. Így első kézből kapnak majd hiteles információkat azok, akik járványügyi szempontból kifejezetten veszélyeztetett korúak.

Csak biztonságos oltóanyagot kaphatunk

„Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján csak az illetékes hatóságok által megvizsgált és engedélyezett oltóanyagot lehet beadni. Világos eljárásrend alapján vizsgálják meg a mintákat és döntenek arról, hogy használható-e az adott vakcina Magyarországon vagy sem” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ingyenes és önkéntes a vakcina

Orbán Viktor elmondta: a koronavírus elleni oltóanyag ingyenes és önkéntes alapú lesz, áprilisban pedig nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk a vírus ellen. A miniszterelnök szavai határozottan cáfolják azokat az álhírekeket, miszerint mindenki számára kötelezővé akarják tenni a védőoltást, ami ráadásul komoly anyagi terhet is jelent majd.

Tárgyalások

Miközben az Európai Unióból is érkezhetnek oltóanyagok Magyarországra, hazánk előrehaladott tárgyalásokat folytat több keleti vakcinagyártóval. A cél, hogy minél előbb hazánkban bevizsgált, hatékonynak és biztonságosnak tartott oltást kaphassanak a magyar emberek a koronavírus ellen, mely már ötezernél is több honfitársunk halálát okozta.

Mobilapp segít már a fertőzés elleni védekezésben

Nem a hamarosan megjelenő mobilalkalmazás az egyetlen, amit a kormány fejlesztett a koronavírus-járvány idején. Százezernél is több ember használja már a VírusRadar nevű díjmentesen letölthető applikációt, melyet a felhasználók védelmére és a koronavírus megállítására terveztek. Ha egy felhasználó megfertőződik, akkor az alkalmazással jelezhet a szakembereknek. Utóbbiak pedig értesíthetik azokat a felhasználókat a fertőzés-veszélyről, akik kockázatosnak ítélt időt töltöttek a Covid-beteg közvetlen közelében. Az alkalmazás ugyanis vezeték nélkül, úgynevezett BlueTooth-on keresztül gyűjti be a felhasználók egymáshoz való térbeli és időbeli adatait.

Müller Cecília is beszélt az igényfelmérésről

Egyelőre nincs oltásra alkalmas, koronavírus elleni vakcina Magyarországon, de a lakossági igények jelzésére hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu honlap – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Sokféle forgatókönyv

Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. “Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba” – hangoztatta.

Sorrendet fognak felállítani

Kijelentette: ha az oltóanyag korlátozott számban áll rendelkezésre, sorrendet állítanak fel, első körben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozókat, a védekezés első vonalának résztvevőit, utána a krónikus betegeket oltják be – írja az MTI.

Ennyi tesztet végeztek

 A hivatásrendi tesztelésekről elmondta, hogy az e körben elvégzett 181 506 tesztszámot most vezetik át a hivatalos adatbázisba, így az összesített mintavételi adatszám nőni fog. Így összesen 1 835 286 az eddig Magyarországon elvégzett tesztek száma, ezek egy része laboratóriumi PCR-teszt, egy része pedig a már a hetek óta alkalmazott antigéngyorsteszt – ismertette.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version