A miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt éjfél előtt egy perccel benyújtotta azt a törvénymódosítást, ami a választási törvényt igen csak átírná.
Nehezebb lesz a listaállítás
„1) Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított” -írják a szövegben.
Korábban egyszerűbb volt
Korábban csak 27 egyéni választókerületben kellett jelölteket indítani a pártlistához. Ez azt jelenti,hogy a pártlistát állító pártok sokkal több állami támogatást kapnak, mint azok, akik nem állítanak listát – írja a 24.hu.
Ezt írják a támogatásokról
„(1) Az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt a központi
költségvetésből az 5. § szerinti összeg
a) 30%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább ötven,
b) 45%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább nyolcvan,
c) 60%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha minden
egyéni választókerületben jelöltet állított.”
Az ellenzék dolgát nehezítik
Az ellenzéki pártoknak nehézkesebb lesz listát állítani, ha támogatáshoz is szeretnének jutni, de közben egyetlen körzetben csupán egyetlen jelöltet szeretnének a Fidesszel szemben állítani.
Ezért van szükség a szigorításra
A szigorítást azzal indokolták, hogy a valós támogatottság nélküli törpepártok ne állíthassanak országos listát a támogatásokért.
Polgármesterjelölt nem indulhat el megyei listán
Továbbá nem indulhat el megyei listán az, aki polgármesterjelöltként is elindul.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Égen-földön keresik Rostás Oszkárt, a 18 éves fiú a helyi kisboltban vett egy HELL-t, azóta senki nem tud róla semmit
- Két ikonikus alakját gyászolja a hazai zenei világ: 32 éves korában meghalt az ismert rádiós, 48 éves korában pedig elhunyt az ismert DJ
- “Hazudik a MOHU” – állítja Óbuda polgármestere, miután Budapesten és környékén sok helyen nem viszik el a szemetet, Mártha Imre lemondását követelik
- Nehezen indul a hét a MÁV-nál: váltóhiba a Déli pályaudvaron, gázolás Füzesabonynál
- Tavaly közel 200 MÁV dolgozót bántalmaztak az utasok, a legtöbb támadás a Pest vármegyei vonalakon történt
Kiemelt kép: Magyar Parlament

