Site icon LikeNews

Nem is a Dunába dobták VV Fannit? – megoldódhat a két és fél éves rejtély

VV Fanny családjának írt levelet az a férfi, aki egy cellában ült a lány feltételezett gyilkosával. Azt állítja, tudja, hogy hol van a holttest.

A Blikk megtudta, hogy ki az a férfi, aki a több mint két éve húzódó, rejtélyekkel teli ügy koronatanúja lehet. A titokzatos idegen három héten keresztül éjjel-nappal a Fanni megölésével vádolt férfival egy cellába volt összezárva.

A volt rabtársat először a tárgyaláson az ügyésznő említette: a férfi levélben megkereste őket, hogy fajsúlyos információi vannak az emberöléssel kapcsolatban. B. László zárkatársa most újra tollat és papírt ragadott, ezúttal a Fanni családjának jogi képviseletét ellátó ügyvédnek címezte sorait.

„Csak megjegyezném tisztelettel: Nem a Dunában keresendők a Novozánszky Fanni földi maradványai. Csak ez a kutyát se érdekli, nemhogy a nyomozókat – kezdődik a levél. – A »tippért” mindössze a szabadlábon védekezésem lehetőségét kértem, ártatlanságom igazolása érdekében, egy végre tisztességes eljárásban, amit megvontak tőlem a nyomozók manipulációja, mulasztásaival, védelem rombolásával.”

„Meglepett, amikor a napi postával megérkezett B. László rabtársának levele. Bevallom, nagyon kíváncsian várom, hogy a bíróság beidézze, és ott elmondja, mit is tud valójában. Nem tartom életszerűtlennek, hogy a gyanúsított már nem bírta a rá nehezedő nyomást, ezért a cellatársának elmondott mindent, hogy könnyítsen a lelkén – mondta a Blikknek dr. Lichy József, ügyvéd.

Két és fél éves rejtély

A ValóVilág egykori szereplője 2017. november 20-án tűnt el. Azon a napon Fanni lakásán járt B. László, sőt a házban lévő kamerafelvételek tanúsága szerint a férfi eszméletlen állapotban a garázsban lévő autójához cipelte a lányt. Ettől a ponttól erősen eltér a rendőrség, illetve a vádlott verziója. Előbbi szerint B. László megölte Fannit, a holttestét pedig Szalkszentmárton magasságában a Dunába dobra. Ezzel szemben B. László tagad, valamint kitart amellett, hogy a lányt csak egy rövid szakaszon vitte el a kocsijával, majd átadta számára ismeretlen embereknek. Egy biztos, Fanni holtteste a mai napig nem került elő.

Kemény alku

B. László ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád. Abban az esetben, ha a férfi mindent beismer, illetve lemond a tárgyaláshoz való jogáról, életfogytig tartó fegyházbüntetést kap, amelyből 30 év múlva szabadulhat. A vádlott ezt nem fogadta el.

A LikeNews.hu cikkeit VV Fanni ügyéről ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: VV Fanni – Forrás: RTL klub

Exit mobile version