Site icon LikeNews

Nem kért bocsánatot a gyászoló családtól az a taxis, aki miatt meg kellett halnia a Fradi focistájának

Halgas Tibor négy éves kislánya nem érti, édesapja miért nem volt ott születésnapján. A focista februárban halt meg egy balesetben, amikor egy jogosítvány nélküli, bedrogozott taxissal ütközött a Ferihegyi úton.

Február 4-én az ismert fociedző, Halgas Tibor halálos balesetet szenvedett a Ferihegyi úton. Szabályosan haladó kocsijával egy jogosítvány nélkül, bedrogozva vezető taxis frontálisan karambolozott. A LikeNews.hu a Fradi volt focistájátnak tragédiájáról szóló cikkeit ide kattintva tudod elérni.

„Próbálok pozitívan gondolni az együtt töltött időre. Arra, milyen jó, hogy megadatott nekünk, hogy ilyen kivételesen jó házasságban éljünk. Naponta elmondtuk egymásnak, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így élhetünk. Most ebből merítek erőt” – mondta a Blikknek az edző felesége, Szandra.

A taxisnak rengeteg szabálysértése volt már, benne volt a pakliban, hogy egyszer nagy bajt okoz.

A Blikk információja szerint H. Szilveszter ellen három büntetőeljárás van folyamatban, köztük kettő kábítószer-fogyasztás miatt, a harmadik lopásért, bankkártyával visszaélésért. Az elmúlt három évben 19 közlekedési szabálysértési ügye volt, emiatt tavaly októberben be is vonták a jogosítványát. Volt, hogy feltett egy videót a közösségi oldalára, ahogy az Üllői úton 200-zal száguld. Azon a végzetes napon is rohant. A reptérre fuvarért. Egy szemtanú elmondta, amikor a taxi megelőzte őt, úgy érezte, hozzá képest mintha állt volna.

„Szerdán ünnepeltük volna a születésnapomat, Tibiét a jövő héten. Ilyenkor mindig elmentünk vacsorázni, idén csak az emlékezés marad. A kislányom is küzd Tibi hiányával, szerencsére nagyon sokat beszél az édesapjáról. Látom rajta a szorongás jeleit, azt hiszi, ha apa egy pillanat alatt eltűnt az életéből, akkor én is eltűnhetek. Ezért aztán mindenhová követ, egyfolytában a sarkamban van” – mondta az özvegy.

H. Szilveszter a balesetben eltörte mindkét lábát, a bíróság házi őrizetbe helyezte őt. Azóta sem kért bocsánatot a gyászoló családtól.

Nem focistának, lelkésznek készült

Halgas Tibort Pilisen temették el református szertartás szerint. Mélyen vallásos volt, vasárnaponként eljárt istentiszteletre a Kálvin téri református templomba. Tibor imádta a focit, de gyakran emlegette: bánja, hogy nem lelkésznek állt.

Felesége könyvet már korábban írt egy sport témájú könyvet, amelyhez férje nagy segítséget nyújtott. Most Halgas Tibor emlékére ajánlja írását.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel Halgas Tibor balesetéről – Forrás: police.hu

Exit mobile version