Site icon LikeNews

„Nem látok” – ezek voltak az utolsó szavai a táncmulatság után rosszul lett fiúnak, aki egy szombathelyi bárban halt meg

A vas megyei székhely egyik ismert szórakozóhelyén táncolást követően megszédült egy 21 éves fiatal, akihez mentőt hívtak, ám sosem kelt fel többé.

Szörnyű tragédia történt Szombathelyen, az Óperint utca egyik szórakozóhelyén csütörtökön.

A bárban szórakozott egy 21 éves férfi, aki barátaival táncolt, majd hirtelen nagyon rosszul lett, így mentőt hívtak hozzá, mire a segítség megérkezett már válságos állapotban volt a fiú.

A mentősök többször is próbálták újraéleszteni, azonban már tehetetlenek voltak a férfival, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyről sikerült egy informátort megszólaltatnia a 112pressnek.

A szemtanú elmondása alapján a fiatal egy hatfős társasággal volt a szórakozóhelyen, amely társasjátékokkal és számítógépes játékokkal várja vendégeit.

Arról is beszélt az informátor, hogy a férfi a testvérével táncolt, majd visszament az asztalához, ahol próbált megtámaszkodni. – Nem ittasság miatt tántorodott meg a srác. Azt mondta a társainak, hogy nem lát, majd összecsuklott – olvasható a 112press oldalán.

A fiatalemberhez azonnal mentőt hívtak, ekkor már nem volt pulzusa. Testvérének barátnője kezdte meg az újraélesztését. Eközben a helyet kiürítették és folyamatosan küzdöttek a fiú életéért, azonban már nem tudtak tenni semmit.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: LikeNews.hu

Exit mobile version