Site icon LikeNews

Ocsmány módon lelépett a Mercedessel, miután letarolta a kisautót

A szigetszentmiklósi rendőrök keresik annak a Mercedesnek a sofőrét, aki még júniusban nekihajtott egy Daewo Tico kisautónak, majd segítség nyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A rendőrség adatai szerint június 6-án 22 óra 30 perc körül az ismeretlen személy az általa vezetett Mercedes típusú fekete színű, jobb kormányos gépkocsival közlekedett Szigetszentmiklós Csépi úton, Taksony felől Budapest irányába, amikor haladása során nekiütközött egy szemből, szabályosan érkező Daewo Tico típusú személygépkocsinak – írja a BudaPestkörnyéke.hu.

Az ütközést követően a Mercedes a menetirány szerinti bal oldali útpadkának csapódott, majd egy közlekedési táblának ütközött. Ezt követően a gépkocsi ismeretlen vezetője a helyszínről távozott.

Az ilyen cserbenhagyásos esetek többségénál eddig az történt, hogy sofőr drogozott, ivott, vagy nem volt jogosítványa. Ha egy sofőrnek nincs rejtegetni valója, nincs oka nem megállni sem, így szinte biztos, hogy ebben az esetben is valamilyen súlyosbító körülmény fog kiderülni.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a balesetnél megállt segítséget nyújtani, illetve aki látta a balesetet, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik,  az jelentkezzen munkaidőben személyesen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon (2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos utca 1. szám), vagy hívja a 06-24/525-460-as telefonszámot, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

Kiemelt kép: A rendőrség helyszíni felvétele – Forrás: Police.hu

Exit mobile version