Site icon LikeNews

Óriási balhét csaptak Gáspárék a balesetet okozó nővel a kórházban – kitessékelték őket

Balhé van Gáspárék balesete körül. Szerda délután üvöltve kérték számon a kórházban a Suzuki sofőrjét Győzőjék, ugyanis nem hiszik el, hogy a másik autó vezetője nem akart öngyilkos lenni.

Önmagából kikelve ment tegnap délután Gáspár Bea és lánya abba a kórházba, ahol az a fiatal nő feküdt, akivel kedd éjjel összeütköztek. Az ordibáló hírességeket kitessékelték a kórteremből.

Szerdán a LikeNews.hu is megírta, hogy súlyos karambolt szenvedett Gáspár Győzőék.  Hazafelé tartottak Salgótarjánba, amikor egy huszonhat éves nő, menetiránnyal szemben felhajtott az útra. Bea vezette az autót, és időben kapcsolt, majd sávot váltott, ezzel elkerülve az ütközést. A LikeNews.hu cikkét itt tudod elérni.

A baleset helyszínéről a sé­rülteket azonnal a salgótarjáni kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet Győ­zőék. Bea az ujját fájlalta, ami szerdára be is kékült, Virág előreesett, és a fejét, az arcát és térdét ütötte meg, Győző pedig a hasát fájlalta. A kivizsgálások után hazaengedték a famíliát, azonban a másik sofőrt még most is a kórházban tartják.

Szeles Péter, a Nógrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője elárulta, hogy a fiatal nőt feszítővágó segítségével szabadították ki autójából a tűzoltók. De a Suzuki sofőrjének nemcsak a sérüléseivel kellett foglalkoznia, a Bors úgy tudja, hogy a híres család haragja is rászakadt.

Nekik ugyanis meggyőződésük, hogy a nő direkt hajtott szembe a forgalommal. A Bors úgy tudja, hogy Bea és Virág szerda délután bement a kórházba, hogy számon kérje a lányt, amiért az majdnem elvette az életüket. Bejutottak a lány szobájába is, ahol kiabálni kezdtek, de az ápolók és a nő egy rokona épp a kórteremben tartózkodott.

Állítólag Gáspárék elég vehemensek és hangosak voltak, ordítottak, így megkérték őket, hagyják el a kórtermet. Azóta sokkal szigorúbban őrzi a kórház személyzete a balesetet szenvedett nőt, akinek erős fájdalmai vannak, és alaposan felzaklatták a történtek.

Később az is kiderült, hogy a huszonhat éves nő sem a rendőröknek, sem a mentőknek nem mondta, hogy öngyilkos akart volna lenni. Ő azt állítja, a közelmúltban befejeződött útfelújítások miatt nem tudta, hogy hol van a sávja, és rosszul hajtott fel az útra.

A rendőrség hivatalos közleményéből pedig csak ennyi derült ki: jelenleg tisztázatlan körülmények között kedd éjszaka egy huszonhat éves nő közlekedett személygépkocsival a 21-es főúton, Salgótarján irányából Hatvan felé, amikor át­tért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a tari elágazó közelében összeütközött egy ott közlekedő másik személygépkocsival.

Kiemelt kép: Gáspár Győző és Bea – Forrás: Facebook

Exit mobile version