Site icon LikeNews

Összehozta a tragédia a Gesztesi gyerekeket – megszólalt a színész egyik fia

Pár héttel édesapja halála után interjút adott Gesztesi Károly egyik fia, Márkó. A fiú arról is beszélt, hogy az öt testvért mennyire össszehozta a tragédia.

A legendás színészt rajongva szerették a gyermekei, apjuk halála óta azonban eltűntek a nyilvánosság elől és a középiskolás Márkó megható Facebook bejegyzésén kívül semmit nem tudhattunk arról, miként élték meg az elmúlt időszakot a szörnyű tragédiát követően.

A 19 éves fiú most hálás mosollyal az arcán emlékezett meg édesapjáról, akinek holmijait hordva ült le a TV2 kamerái elé. Márkó ugyanis így igyekszik apját belecsempészni a mindennapokba. Rendszeresen hordja a művész kabátját, óráját, gyűrűjét, és néha a parfümjét is magára fújja. Elmondása szerint ez korábban is bevett szokás volt köztük, szerették közösen hordani a dolgokat, a szép hagyományt azonban most már kénytelen egyedül továbbvinni. Gesztesi Károly távozását követően pedig igyekszik a családfő szerepét is magára venni, ugyanis ő vigyázz gyászoló testvéreire. 

„Nagy teher került rám, de mindenki nagyon jól áll a dolgokhoz, mi öten, testvérek nagyon egyben maradtunk, folyamatosan programozunk, igyekszünk minél többet együtt lenni” – mesélte a családban uralkodó állapotokról Márkó.

A kamaszfiú, az apjához hasonlóan, a színész és a zenei pálya iránt érdeklődik, jelenleg azonban igyekszik a tanulmányaira koncentrálni.

Márkó arról is beszélt, hogy édesapja nagyon szerette volna, ha a színész pályát választja. Sokat zenéltek otthon együtt, amikor kettesben voltak. Ilyenkor nagyon mélyen és őszintén beszéltek egymással.

„Amikor megtörtént, folyamatosan nyomkodtam a telefonomat, de aztán igyekeztem az erről szóló dolgokat figyelmen kívül hagyni. Végül persze, hozzám is eljutott nagyon sok minden, és nagyszerű érzés volt, hogy 99 százalékban csak pozitív dolgokat láttam róla.” –idézte fel édesapja halálát.

Gesztesi Károly tragikus haláláról a LikeNews.hu cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Gesztesi Károly – Forrás: TV2

Exit mobile version