Site icon LikeNews

Részeg este után rontott neki ismerősének: eszméletvesztésig rugdosta társát egy borsodi férfi

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a 20 éves borsodi férfi ellen, aki életveszélyes sérüléseket okozott egyik ismerősének. Az áldozat életét a gyors műtét mentette meg.

Vádat emeltek az elkövető ellen

Börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott az ügyészség azzal a borsodi férfival szemben, aki 2020. február közepén rugdosta meg egyik ismerősét egy közös italozás után.

Közös ivással kezdődött

A vádirat megállapítja, hogy egy a borsodi kistelepülésen lakó, 20 éves férfi az esti órákban átment egyik szomszédjához, ahol több ismerőssel együtt italozni kezdtek. A társaságban ott volt a későbbi sértett is, aki túl sokat ivott, és már a lakásban összeszólalkozott a vádlottal.

A vita tettlegességig fajult

Késő este elhatározta magát a sértett, hogy elindul haza, azonban a 20 éves férfi utánament, majd az utcán ismét vitatkozni kezdtek. A szóváltás tettlegességig fajult, ám az áldozat annyira részeg volt, hogy elvesztette az egyensúlyát és beborult egy árokba.

Nem állt le

A támadót nem zavarta, hogy az ittas ismerőse az árokban fekszik, folytatta a verést, és addig rugdosta a földön fekvő férfit, amíg az áldozat eszméletét nem vesztette. Ugyanakkor ez sem állította meg az elkövetőt a további bántalmazásban, ezért az odaérkező helyieknek kellett rendet tenniük: a támadót lefogták, egy férfi pedig úgy próbálta meg megvédeni a sértettet, hogy ráfeküdt, a testével védte a rúgásoktól.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Súlyos sérüléseket szenvedett el az áldozat

Az agyonrugdosott férfit hazakísérték a lakására, azonban hajnalban erős fájdalmai lettek, így kórházba szállították. A bántalmazás során a férfinak súlyos hasi sérülései keletkeztek, amelyek miatt közvetlenül életveszélyes állapotba került, életét a sürgős műtéti beavatkozás mentette meg – írja a Kékvillogó hírportál.

Indítványozták a börtönbüntetést

A 20 éves, büntetett előéletű férfi ellen börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől való eltiltást indítványozott az ügyészség.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke

Exit mobile version