Site icon LikeNews

Részegen vezetett a buszsofőr, egy utas is megsérült

Részegen vezetett egy buszsofőr Budapesten. Csak akkor derült ki, hogy ittas állapotban van, amikor balesetet okozott.

A budapesti 150-es járatot vezető sofőr a XI. kerületben az Október huszonharmadika utcában ok nélkül olyan hirtelen fékezett, hogy az egyik idősebb utasa beverte a fejét, mentőt kellett hívni hozzá. A sofőrrel szondák fújattak, majd kipakoltatták a sörös dobozokkal teli táskáját – írja a budapestkornyeke.hu agglomerációs hírportál.

A mentősök és a rendőrök néhány percen belül a helyszínre értek. Megvizsgálták az asszonyt, majd mentőautóval kórházba szállították. A rendőrök igazoltatták a sofőrt, majd alkoholszondát is fújattak vele. Állítólag 1 fölötti értéket mutatott a szonda, ami már súlyos részegség. A lap azt írja, a sofőr táskájából üres sörösdobozok kerültek elő.

Az eset miatt belső vizsgálatot indítottak. Az ügyben a BRFK is nyomoz.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: budapestkornyeke.hu

Exit mobile version