Site icon LikeNews

Részleges kijárási tilalmat vezetett be Polgár polgármestere

Részleges kijárási tilalmat vezet be az egyik Hajdú-Bihar megyei város. A polgármester a képviselőtestülettel egyeztetve döntött erről.

A 8 ezer fős hajdú-bihari Polgár vezetése úgy gondolja, hogy sokat segítene a helyiek egészségén, amennyiben csak nagyon indokolt esetben hagyhatnák el otthonukat. Ezért részleges kijárási tilalmat vezetettek be.

Tóth József polgármester azzal kezdi közleményét,  hogy a polgáriak nagy többsége tudomásul vette az eddig meghozott döntéseket, és fegyelmezetten eleget is tesz az elvárásoknak. „Ugyanakkor érzékeljük azt is, hogy még mindig jelentős számban vannak, akik a kialakult veszélyhelyzetről nem vesznek tudomást, kockáztatva ezzel maguk és mások megfertőződését.” A polgármester szerint a város közterületein és üzleteiben látni lehetett munkavégzés alól felmentett munkavállalókat, szociális gondoskodásban részesülő idős embereket és otthoni tanulásra kötelezett fiatalokat is.

A polgármester videóüzenetében elhangzik, hogy nem tudnak koronavírusos fertőzöttről Polgáron, járványügyi megfigyelés alatt három személy áll, de a település vezetője szerint napok vagy órák kérdése csak, hogy náluk is megjelenjen a vírus, vagy már meg is érkezett, csak nem tudnak róla.

„Polgármesterként úgy vélem, hogy mindannyiunk érdekében újra nyomatékosítani kell és további intézkedésekkel még inkább erősíteni szükséges az otthonmaradás fontosságát, ezért Polgáron a 2020. március 23-30. közötti időszakra részleges kijárási tilalmat rendelek el.”

A polgármester szerint otthonmaradásra köteles:

A rendelkezés alól kivételt jelent a napi élelmiszerek és gyógyszerek vásárlása, az egészségügyi és járványmegelőzési feladatok teljesítése, valamint a napi munkába járás.

Az indokolatlannak tűnő közterületi jelenlétet az önkormányzat közbiztonsági csoportja ellenőrzi, akik ha kell, tájékoztatnak, figyelmeztetésben részesítenek, feljegyzéseket készítenek, illetve jelzéssel élhetnek az oktatási intézmény fenntartója, a szociális ellátást nyújtó intézmény vezetője, valamint az érintett személy munkáltatója felé. „Az otthonmaradási kötelezettség megszegőivel szemben az önkormányzati intézmények vezetői eljárhatnak, melynek során kezdeményezhetik az önkormányzati pótszabadság visszavonását, a szociális szolgáltatások felfüggesztését, a segélykérelmek elutasítását.”

A polgármester végül megjegyzi, hogy bár a törvény jelen helyzetben felhatalmazást ad a polgármesternek a döntések egyszemélyi meghozatalára, mégis úgy látta helyesnek, hogy a részleges kijárási tilalom elrendelését egyeztesse a képviselőkkel, akik ezt egyhangúan támogatták.

Kiemelt kép: Polgármesteri Hivatal Polgár – Forrás: Youtube.com

Exit mobile version