Site icon LikeNews

Roppant hideg érkezik Magyarországra! Erre figyelj, ha nem akarod feleslegesen kidobni a pénzed

Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Ha eddig nem téliesítetted a kerticsapot, most vagy az utolsó pillanatban.

Szombaton a többórás napsütés mellett helyenként záporok várhatók, főként az északi hegyekben egy-egy hózápor is lehet. Többfelé erős lesz a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, fagy a derült, szélvédett északi völgyekben lehet. A nappali maximumok 5 és 9 fok között alakulnak.

Vasárnap megérkezik a hideg. December elsején kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Estére nyugaton megvastagszik a felhőzet, késő este arrafelé már eleredhet az eső. A szél napközben megélénkül, a Dunántúl északi felén többfelé meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3 és 7 fok között várható.

Az előrejelzések szerint tehát napokon belül megérkezik a téli hideg, emiatt szükséges a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítése. A télen nem lakott ingatlanoknál fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése, valamint a vízmérőakna letakarása, szigetelése, de javasolt az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzése is, az esetleges károk megelőzése vagy mielőbbi észlelése érdekében.

A télen is lakott ingatlanoknál szintén fontos a vízmérőakna szigetelése. Érdemes azokra a vezetékszakaszokra is figyelni, amelyek kevésbé védett helyen, pincében vagy falon kívül vannak, célszerű ezeket is szigetelőanyaggal védeni.

A kerti csapokat vízteleníteni kell. A telepített öntözőberendezések fagyállóak, de élettartamukat meghosszabbíthatja, ha víztelenítik ezeket is – hívja fel a figyelmet a  Magyar Víziközmű Szövetség.

A szervezet tanácsai szerint érdemes ellenőrizni a vízmérőt, amikor az idő a nagy hideg után enyhülni kezd. Valószínűleg csőtörés történt, ha nem forog a mérő csillagkereke, amikor megnyitják a csapot, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet, illetve a lakásban nem folyik a víz.

Fontos tudni, hogy a felhasználó számláját terheli minden olyan vízelfolyás, ami a bekötővezeték fogyasztó felőli végpontja után a hálózaton keletkezett, mert az ő birtokán lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget – írták a közleményben.

Kiemelt kép: Hóember 2018 telén – Fotó: LikeNews.hu

Exit mobile version