Site icon LikeNews

Shoppingolás helyett loptak a plázában, ami megtetszett nekik, lenyúlták

A három hölgy úgy gondolta, bármelyik boltba bemehetnek és ha megtetszik nekik valami, ezt fizetés nélkül elvihetik a budapesti West End bevásárlóközpontból. Hihetetlen, hogy eszükbe sem jutott, hogy az az egész pláza be van kamerázva és kiderül a bűncselekmény.

Most a terézvárosi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőket. A rendelkezésre álló adatok alapján három ismeretlen nő június 6-án 18 óra 13 perc és 18 óra 39 perc között egy 6. kerületi kerületi bevásárlóközpont üzletéből több mint 100 ezer forint értékben ruhákat lopott el.

A felvételeken jól látszik, hogy a West Endben történt az eset és a három hölgy egy kicsit sem zavarja magát.

Gond nélkül járják az üzleteket, válogatnak, csak shoppingolás helyett ők lopnak. Érthetetlen, hogy eszükbe sem jutott, minden mozdulatukat figyeli egy kamera, hiszen az egész pláza be van kamerázva.

A feltételezett elkövetőkről tehát felvétel készült, ez alapján keresi őket a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 6. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható három nőt felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 6. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Ha elkapják őket fogház várhat rájuk – írja a KÉKFÉNY.com

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából

Exit mobile version