A komlói rehabilitációs intézetben gyógyul Molnár Gusztáv. A színész volt felesége nemrég azt mondta, a sok alkoholtól már véreset pisilt és véreset hányt, életveszélyes állapotban volt. Most megszólalt Pécsi Ildikó fogadott fia, aki Guszti egyik barátja, Csaba azt mondta, amennyiben az RTL volt sztárja meggyógyul, minden esélye megvan rá, hogy a szakma visszafogadja őt. 

Elvonóra ment a színész

Két hónappal ezelőtt vitték be barátai a komlói rehabilitációs intézetbe Molnár Gusztávot. A színész a rengeteg elfogyasztott alkoholtól már szinte életveszélyes állapotba került. Az elmúlt két hónapban viszont sokat javult az állapota. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rendszeresen sportol

Erre utal az a fotó is, amelyet a Leo Amici 2002 alapítvány tett közzé a Facebookon. A képen Gusztáv épp teremfocizás után látható, hiszen rendszeresen sportol és vesz részt a bentlakásos intézmény által szervezett programokon, ami mindenképp bizakodásra ad okot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Molnár Gusztáv a komlói intézetben

Forrás: Facebook

Visszatérhet a szakmába

L. Péterfi Csaba, a néhai Pécsi Ildikó fogadott fia jó barátságot ápol Molnár Gusztávval. Csaba szerint a színésznek minden esélye megvan arra, hogy az egy évig tartó kezelés után gond nélkül visszafogadja őt a színész szakma, hiszen láttunk már erre példát és a művészvilág egyébként is elfogadóbb.

El van zárva a külvilágtól

Guszi rehabilitációs intézetben el van zárva a külvilágtól. Nem kommunikálhat szinte senkivel, barátai kintről szurkolnak neki. „Az emberek szeretnek ítélkezni, de tudni kell, hogy az alkoholizmus egy betegség, amit sok esetben depresszió okoz” – mondta a Borsnak Csaba, majd kifejtette, mikor is indulhatott el Gusztáv azon a bizonyos lejtőn.

Megváltozott az élete

„Ő egy nagyon érzékeny művészember, akinek már a hirtelen jött sikert is nehezen sikerült feldolgoznia. Majd, amikor jött a koronavírus, minden megváltozott, hirtelen elmaradoztak a munkái, és egy légüres térbe került. Bár nagyon sokan próbáltunk neki segíteni, ő sajnos az ivásba menekült” – mondta a barátja. 

Molnár Gusztáv a volt feleségével és L. Péterfi Csaba

Forrás: Facebook

Novemberben jön ki 

L. Péterfy Csaba szerint Gusztávnak minden esélye megvan arra, hogy miután idén novemberben kijön a rehabról, újra a kamerák előtt és a színpadon találja magát.

Mások is megjárták a poklot

„Ha visszaemlékszünk, más színész is volt már hasonló helyzetben, és még olyan sokan vannak, akik ugyanezt az utat végigjárják, csak épp nem tudódik ki a dolog. A művészvilág ebből a szempontból megértőbb, elfogadóbb, Gusztáv számára sem lesz akadály, hogy a démonjai legyőzése után újra bizonyítsa a tehetségét”. 

Kiss Tibit is kezelték

Kiss Tibi, a Quimby frontembere 2018-ban került be szintén a komlói rehabilitációs intézetbe. Ő is súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Tibit, szenvedélybetegsége miatt, 15 évvel ezelőtt már kezelték. Majd újra visszaesett. 

Kiss Tibi, a Quimby énekese

Tibi akart bevonulni

A Quimby billentyűse egy interjúban azt mondta, hogy sms-ben értesítette az együttes tagjait a menedzserük, hogy Tibi úgy döntött, elvonókúrára megy. 

Azonnal fel is hívta a frontembert

“Gyorsan felhívtam, mondtam, hogy tök jó ötlet, mert most még azelőtt kapott észbe, hogy igazán nagy baj lett volna belőle (nem úgy, mint a múltkor, amikor egyszer csak szétesett), csak ez most megint egy hosszabb szünet lesz így. De azt mondják, már most jobban van, küldök is neki egy csomagot karácsonyra” – mondta  akkor billentyűs.

Egyszer már visszaesett

A 15 évvel ezelőtti kezelés után sokáig aztán úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, tudják is folytatni a közös munkát a zenekarral. “A gond csak az volt, hogy ő úgy érezte, tud úgy élni, mint egy átlagember – mint, mondjuk, én, vagy bárki más a zenekarból –, hogy néha felhajt egy-egy pohárral, de ez odáig sodorta, hogy most már saját maga is felismerte, baj van, segítséget kell kérnie” 

Váratlanul színpadra lépett

Az énekes 2019 július elején váratlanul megjelent a Budapest Parkban, s bár a Quimby nélkül, de színpadra állt, s Németh Jucival közösen énekelte a Szívemben bomba van című dalt. Azóta már folyamatosan koncertezik a Quimbyvel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: