Site icon LikeNews

Sokkoló! Egy újabb fiatal vetett véget életének

A tízedik emeletről ugrott ki egy 16 éves fiú az egyik Újbudai panelházból. A rendőrség egyenlőre nem árul el részleteket a tragédiáról.

Holtan találtak egy kamaszfiút tegnap este Budapesten. A fiú a Fehérvári útnál lévő egyik tízemeletes panelból vetette a mélybe magát.

A 24.hu megkereste a BRFK-t az ügyben, a rendőrség ezt a választ írta:  „Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy haláleset miatt tartott szemlét. A szemle során idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. A közigazgatási eljárásra tekintettel a rendőrség további információt az eset körülményeiről nem ad.

Sok a hasonló baleset

Az utóbbi időben több kamasz is véget vetett az életének: decemberben egy rosszul sikerült dolgozat miatt ugrott ki az ablakon az Óbudai Egyetem egyik hallgatója. Erről a BudaPestkörnyeke.hu itt írt részletesen.

Múlt héten a debreceni egyetem egyik orvostanhallgatója vetette ki magát az egyik kollégium tízedik emeletéről. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt részletesen.

Van segítség

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version