Site icon LikeNews

Sokkoló részletek: Kiderül, ezért gyógyszerezhette be három éves kisfiát az anya – A kicsit a nagymama mentette meg, aki teljesen összeroppant

Letartóztatták azt a 25 éves zuglói nőt, akit gyermekölési kísérlettel gyanúsít a bíróság. A gyanúsított pár nappal ezelőtt begyógyszerezte a saját gyermekét. A Fővárosi Főügyészség indítványával egyetértett az ügyben eljáró nyomozási bíró, amelynek értelmében az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki a kényszerintézkedés helyszínéül. Testvére szerint szerelmi bánat miatt követte el tettét a nő.

Megpróbálta megölni

A gyanú szerint a nő antidepresszánst is beadott hároméves gyermekének abból a szándékból, hogy megölje őt. A gyanúsított életveszélyes állapotba került kisfiával találkozott a saját édesanyjával, aki észlelte unokája állapotát, és azonnal kórházba vitte a gyereket. A kisfiú azóta jobban van. Az ügy részleteiről a LikeNews is beszámolt a napokban.

Beismerte az anya

A nő a kihallgatáson beismerte, hogy több gyógyszert adott kisfiának. A mostani meghallgatása során nem tett vallomást.

Megszólalt a nő testvére

A zuglói házban most a nagymama és gyerek nagybátyja él. A kialakult helyzetről a gyanúsított testvére beszélt.

Nem voltak jelei

„Anyu nagyon rossz állapotban van, iszonyatosan megviselte, ami történt, most is alszik, hogy legalább addig ne kelljen gondolkoznia” – mondta a Blikknek a férfi. Szerinte nem voltak jelei annak, hogy testvére mire készül. Egy dologra gondoltak, az pedig a szerelmi bánat, de erről nem szeretett volna beszélni.

IDE KAPCSOLÓDIK:

 

A nagymama gyógyszereit adta be

A kisfiú apja soha nem élt velük, így a gyerekről sem tud szinte semmit. Információk szerint a gyógyszerek a nagymamának voltak felírva, aki viszont jól elzárva tartotta azokat.

Bódultak voltak a gyógyszerektől

„A testvérem mégis megtalálta valahogy és beadta a picinek, majd ő is bevett belőle. A gyereket eszméletlen állapotban találta meg édesanyám, és a testvérem is nagyon közel volt már ugyanehhez az állapothoz” – mesélte a nő testvére.

A nagymama gyorsan reagált

A nagymama azonnal rohant a közeli rendelőbe az orvoshoz. Innen a kisfiút a Heim Pál kórházba szállították.

A gyerek jó helyen lesz

A nő testvére elmondta, hogy a gyerek valószínűleg soha többé nem kerülhet haza. Az édesapja fogja magához venni a kisfiút, ahol a férfi szerint jó helyen lesz.

Szeretnének a nővel találkozni

„A testvéremről semmit nem tudok, csupán azt, hogy beismerő vallomást tett. Mindig is összetartó, jó család voltunk, természetesen most sem hagyjuk egyedül a bajban. Azt pedig nagyon reméljük, hogy előbb vagy utóbb mi is találkozhatunk vele, és megölelhetjük” – mondta a nő testvére.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version