Site icon LikeNews

Százmilliós vagyont hagyott lányaira Benkő Dániel

Benkő Dániel lányainak nagy értékű hagyatékról kell gondoskodniuk, Vivien és Dalma ugyanis százmilliókat örököl az elhunyt művész után.

Bár Benkő látszatra keveset költött, a lantművész valójában egyáltalán nem volt szegény, ezért lányainak a gyász feldolgozása mellett a pénzügyekkel is foglalkozniuk kell. Apjuk budai háza festői területen, az erdő szélén fekszik az egyik legelőkelőbb kerületben, emellett egy svábhegyi hangstúdió, megannyi értékes festmény és hangszer is a művész birtokában volt. Pár évvel ezelőtt ezek Dániel becslése szerint nagyjából kétszázmillió forintot értek, ez az szám azonban az ingatlanárak növekedésének következtében feltehetőleg mára még magasabb –írja a Ripost.

Ahogy arra Dániel több korábbi riportban is utalt, vagyonát kizárólag két lányára hagyja. Nagyobbik gyermeke, Vivien több éve Franciaországban él, az apjával ritkán találkoztak, sőt, Benkő még a 7 éves unokájára sem volt kíváncsi. Ennek ellenére a lantművész vagyona fele-fele arányban oszlik meg a két, különböző kapcsolatból született lány között.

Az ingatlanvagyonon és műkincsgyűjteményen kívül Benkőnek volt egy felbecsülhetetlen, kevesek által ismert gyűjteménye is:, a világ legjobb borai közül halmozott fel közel 1300 palackot a pincében található bortrezorban. Az ország minden jelentős bortermelőjének borai mellett olyan „régiségekre” is bukkantak, amelyek egyedül a lantművésznél voltak fellelhetőek. A gyűjtemény első darabjai még Franciaországból vannak, abból az időszakból, amikor Dániel idősebbik lányának anyjával, egy jómódú francia nővel élt ott.

„Dániel bor iránti rajongása közismert volt, de csak kevesen tudják, hogy nem csak szerette, de szenvedélyesen gyűjtötte is a különleges borokat. Szoros kapcsolatot ápolt a magyar borászok krémjével, akik gyakran és szívesen ajándékozták meg pincészetük ékköveivel őt, ha náluk vendégeskedett.(…)” – mondta a Ripostnak Pálinkás Attila, borász. Azt is hozzátette, hogy valóban vannak olyan palackok a gyűjteményben, amelyeket már sehol máshol nem lehet fellelni. Szerinte nagyon nehéz meghatározni a magángyűjtemény valódi értékét, de abban biztos, hogy annak eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Dániel a készlet darabjainak fogyasztása helyett inkább gyűjtötte és nagy becsben tartotta a borokat. Pálinkás Attila szerint a legjobb helyen egy Benkő Dániel-múzeumban lennének, ahol a lantművész saját borai is helyet kapnának.

Kiemelt kép: Benkő Dániel – Forrás: koncert.hu

Exit mobile version