Site icon LikeNews

Szívszorító! Nem tudják miből temetik el a halálra gázolt háromgyermekes anyát

Két hete gázoltak halálra egy nőt Budapesten, a 13. kerületben. Most megszólalt a férje, aki egyedül maradt három gyerekkel, nem tudja kifizetni a temetés költségeit.

A 42 éves nőt február 6-án ütötték el a Róbert Károly körúton, rendőrségi információk szerint a nő a piroson sétált át, s nem vette észre az érkező kocsit, ami elütötte őt.

Varga Jánost, az elgázolt nő férjét éjszaka ébresztették a rendőrök azzal, hogy a felesége meghalt. 

„Döbbenetemben leültem, aztán csak néztem a gyerekeimet. A gyerekeim kérdezték meg, hogy anya meghalt vagy baleset? És nem tudtam nekik mit mondani, csak ültem döbbenten” – nyilatkozta a férj sírva a TV2 Tényeknek.

A férfi azt is elmondta, hogy a tragédia napján nem beszélt a feleségével. „Kórházba tartott, vagy kórházban volt. Én az aznapról semmit nem tudok, nem hívott, és ezért állok olyan értetlenül az egész mellett, mert most, hogy ez a kihallgatás történt, átadták a személyes dolgait, de nem volt benne a telefonja. És nem tudom ezt mire vélni.”

Varga János azt is elmondta, hogy felesége temetése több mint félmillió forintba kerülne, amit ő nem tud kifizetni. A férfinak most egyedül kell nevelnie három gyermekét, így sehogy sem tudja megtakarítani az összeget.

Szeretné, ha a gázoló megkeresné őt. A közösségi oldalon a következőt írta: „Azt szeretném kérni, hogy aki tette és elgázolta a gyermekeim anyját, az segítsen eltemetni a feleségem.”

A TV2 Tények teljes anyagát itt tudod megnézni:

Kiemelt kép: TV2

Exit mobile version