Site icon LikeNews

Szívszorító üzenetet küldött Levente édesanyja

Csütörtökön gyűlt össze Zente sorstársának, Leventének is a 700 millió forint. Így a kisfiú, még a második születésnapja előtt megkaphatja az életmentő kezelést.

Levente, a második SMA-s gyermek, akiért összefogott az ország, hogy a világ legdrágább kezelését megkaphassa. A szülők versenyt futottak az idővel, mert a kisfiú decemberben lesz két éves. Mivel a kúra csak eddig az időszakig hatékony, így nála sokkal sürgősebb volt, hogy összejöjjön az adomány, mint korábban Zenténél.

Az anyuka most Levente adománygyűjtő oldalán mondott köszönetet egy hosszabb hangvételű posztban. Ezt írta:

„Kedves Mindenki, aki velünk együtt küzdött a célunkért!

Összegyűlt Levente gyógykezelésére a 700 millió forint, mely támogatásért nagyon hálásak vagyunk. Nem találunk szavakat erre a csodára! Angyalok vagytok mind, egytől-egyig! KÖSZÖNJÜK!  Az összefogás csodákra képes, szó szerint megmozdult az ország és a nagyvilág Levente Lépteiért! Kérjük ezután is viseljétek szíveteken a segítségre szorulók sorsát, támogassátok őket lehetőségeitekhez képest. Tettük ezt mi is eddig és tenni fogjuk ezután is. Segítsünk egymáson! Gyakran már a segítő szándék is erőt ad annak, aki egy nagy célért küzd – főleg ha a gyermekéről van szó!

Levente sorstársainak szüleit kérjük, hogy juttassanak el hozzánk egy-egy fényképet, az elérhetőségeiket és megosztjuk az oldalon – ezzel megpróbálunk segíteni a támogatók felkutatásában.

Kérünk mindenkit, hogy segítsétek a többi beteg kisgyermek életét is adományaitokkal jobbá, szebbé tenni. Igyekszünk minden üzenetre, kérdésre válaszolni a napokban, türelmeteket kérjük. Az eddig meghirdetett, megszervezett sütinapok, kávéadományok, civil licitek, gyűjtések eredményeivel -amennyiben úgy gondoljátok-Levente rehabilitációját támogathatjátok az Összefogás Levente Lépteiért alapítványon keresztül.”

Zentének pár nappal ezelőtt, a Bethesda Gyermekkórházban adták be azt az infúziót, amely az életet jelenti neki. A LikeNews cikkét a témában itt tudod elérni.

Kiemelt kép: Facebook.com

Exit mobile version