Beszűkültek anyagi lehetőségeik, így ezért nem tudják fenntartani ezt a fajta közlekedési formát. Ugyanakkor ez nem egyelő a megszűnéssel és keresik a támogatások különféle formáit.

Nem tudni, mikor indul újra

Április elsejétől bizonytalan ideig szünetel a menetrendi közlekedés a Gödöllői Erdei Vasúton – olvasható egy Facebook-bejegyzésben, amelyet kedden tettek közzé. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy forint közpénzt sem kapnak

Mint írják, az ország egyetlen állami források nélkül működő erdei kisvasútjaként a továbbiakban adományokból és önkénteseik saját erőforrásaiból nem tudják fenntartani a rendszeres menetrendi közlekedéssel járó veszteségeket. Jelezték azt is, működésükhöz igyekeztek pályázatokat benyújtani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyre nehezebb lett a finanszírozási környezet

Emellett kerestek egyéb forrásokat is. Ezek stabilizálni tudták volna a tavalyi évben a kisvasút hosszútávú működését, fejlesztését. Sajnos ezeket mind elutasították. Megjegyezték, hogy a gödöllői önkormányzat is évről-évre segítette őket.

At önkormányzat sem tudta fedezni a veszteségeket

Azonban a város gazdálkodását is anyagi nehézségek jellemzik, így csak a lehetőségekhez mérten tud anyagilag segítséget nyújtani. Mindez persze nagy segítséget jelent a kisvasút üzemeltetőinek, azonban ez a rendszeres működtetéssel járó veszteségeket nem tudja fedezni.

Nem szűnik meg

Hangsúlyozzák, hogy mindez a menetrendszerinti közlekedést érinti, nem jelenti a kisvasút végét vagy megszűnését. Számos alkalommal lehetőség nyílik majd a velünk való találkozásra. Csapatunk továbbra is elhívatott, értékmentő és megőrző munkánkat lehetőséghez képest tovább folytatjuk, elért eredményeinket ápoljuk és megőrizzük – hangsúlyozzák.

Később szeretnék újraindítani a menetrend szerinti közlekedést

Ígéretük szerint számos rendezvényt fognak szervezni, amelyen lehetőség nyílik majd kisvasutazásra, és aki részt vesz ezeken az eseményeken, az támogatni tudja fennmaradásukat. Kitértek arra is, hogy nem szeretnének letenni a rendszeres, menetrend szerinti közlekedésről sem.

Itt lehet tájékozódni az eseményekről

Ennek jegyében tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő forrásokat szerezzenek. Emellett külön vonatokat is terveznek indítani előzetes egyeztetés alapján. A rendezvénytervezetet az egyesület Facebook-oldalán lehet megtalálni, ide kattintva kaphatóak pontos tájékoztatások a részletekről.

Innen érkeztek a sínek

A gödöllői kisvasútat leginkább önkéntes munkával építették fel, amely viszonylag újnak számít a magyarországi kisvasútak sorában. A pálya felépítményébe a diósdi honvédségi lőszerraktár és a törökszentmiklósi téglagyár felbontott vágányai közül kerültek be sínek.

Kimondottan idős járműveik vannak

A járműpark kimondottan muzálisnak számít: 2002-ben négy mozdonyuk és huszonkét kocsijuk volt, amely közül mindegyikket a Kárpát-medencében gyártottak. Két mozdonyt és 14 kocsit időközben már felújítottak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk az egyesület Facebook-oldaláról származik.)