Megújult, összefüggő kifutórendszerben láthatók a Fővárosi Állat- és Növénykert szibériai tigrisei és perzsa leopárdjai. A két nagymacskafajt befogadó kifutók 1971-ben épültek, és legutóbb 2001-ben estek át jelentősebb rekonstrukción – idézte fel a beruházás csütörtöki sajtóbemutatóján az állatkert szóvivője.

Már nem voltak megfelelőek

Hanga Zoltán hozzátette: több mint húsz év után a kifutók biztonsági üveg betekintő ablakai optikailag már nem voltak megfelelők, ezért újakra cserélték őket. Az új biztonsági ablakok nemcsak erősebbek (négy 6 milliméteres rétegből állnak), hanem a számukat is növelték, több betekintést biztosítva. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rámpák

Az ablakokhoz vezető lépcsőfokok mellett rámpákat is kialakítottak, lehetővé téve az akadálymentes megközelítést. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában végrehajtott beruházás azonban nemcsak a látogatói élményt növelte, hanem a nagymacskák jóllétét is szolgálja – hangsúlyozta az állatkert szóvivője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megnövelt terület

Mint hozzátette, a szibériai tigrisek és a perzsa leopárdok egy összefüggő kifutórendszerben láthatók, amely három különálló, de szükség esetén akár egybe is nyitható szabadtéri kifutóból, illetve belső elkülönítő és kezelő helyiségekből áll. A felújítás során javították a kifutók egybenyithatóságát, és megnövelték az állatok rendelkezésére álló területet is.

A kifutók lakói

A kifutók lakói jelenleg egy idősebb szibériaitigris-pár, Szása és Niva, valamint egy fiatal perzsaleopárdpár, Banu és Akhmut, akiknek 2021 szeptemberében születtek kölykeik. A fiatalok – Amir és Arya – még most is együtt élnek az anyaállattal, de méretben már alig maradnak el tőle.

Szása

Banu

Arya

Ritka párducfaj

A perzsa leopárd a legnagyobb testű, de viszonylag ritka párducfaj, sikeres budapesti tenyészésüknek ezért is van nagy jelentősége. A szibériai tigris szintén a legméretesebb tigrisfaj. Hanga Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a tigrisek kifutójának szélébe beépített, a gyerekek körében rendkívül nagy népszerűségnek örvendő, de mára leromlott állapotú UAZ terepjáró felújítását szintén tervbe vette a budapesti állatkert. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook