Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB).
Balesetben hunyt el
A MOB honlapjának vasárnapi gyászjelentése szerint a sportoló 43 éves korában, motorbalesetben vesztette életét szombaton, Dominikán.
EZ IS ÉRDEKELHET:
A motoros közösség is gyászolja a dusnoki balesetben elhunytakat: részeg sofőr miatt kellet meghalniuk
Miskolcon kezdte a pályafutását
Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt.
Óriási siker Ausztráliában
A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a sydneyi olimpián.
Világbajnoki dobogón is állhatott
Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt az ismert magyar sportoló
Athénba már nem szerepelt
Az athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki – írja az MTI.
Gyászol az Olimpiai Bizottság is
Veréb Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI:
- Súlyos vasúti baleset a Apagyon: vonattal ütközött egy autó, a sofőrt életveszélyesen megsérült
- Rejtélyes körülmények között halt meg a nyíregyházi buszsofőr Németországban, a rendőrök a még a feleségének sem árulták el, mi történhetett Róberttel
- Milliárdokat költ kommunikációra a MÁV, miközben késnek a vonatok, rohadnak a sinek és az állomások,
- „Itt valami nem kerek” – a Pilisben holtan talált Kaszás Nikolett családja és barátai nem hiszik, hogy a 27 éves nő önszántából akart meghalni
- Tűz ütött ki a makói kórházban, egy ember meghalt
Kiemelt kép: Illusztráció