Site icon LikeNews

Újabb vérfagyasztó részletek: Megszólalt annak a férfinak az édesanyja, aki végzett a karcagi kétgyermekes anyával, Mariannával

Újabb részletek derültek ki arról a vérfagyasztó esetről, amely Karcagon történt. Karácsony előtt 2 nappal tűnt el Kiss Marianna Éva. A nővel volt párja találkozott utoljára, aki azt állította, hogy a kétgyermekes édesanya elment otthonról. Később kiderült, B. Attila végzett vele, a holttestet pedig elásta.

Eltűnt a kétgyermekes asszony

Amint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt volt párja ölte meg Kiss Marianna Évát, aki két nappal karácsony előtt tűnt el Karcagról. A gyilkos férfi sokáig azt állította, hogy a Dunába dobta egykori párja holttestét, ám kiderült, ez nem igaz.

Vita közben fojtotta meg volt párját

„A gyanúsított a vita során egy hirtelen mozdulattal a nő nyaka köré fonta a karját és erősen a mellkasához szorította a fejét. Ebből csak akkor engedett, amikor az áldozata elveszítette az eszméletét. A holttestet a kocsija csomagtartójába tette, majd az eddigi adatok szerint másnap rejtette el” – mondta a Borsnak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője, Nagy Lajos.

A két gyermek tévét nézett

Miközben a 38 éves férfi a hálószobában végzett a volt élettársával, addig közös, hároméves gyermekük, Vendel, és a Marianna korábbi kapcsolatából született hétéves Ruben egy szobával arrébb nézték a tévét, számolt be róla a BudapestKörnyéke.hu.

A gyerek és a holttest is az autóban volt

A holttestet egy darabig az ágyneműtartóban tárolta, aztán a kisebbik gyermekkel és Marianna csomagtartóba rejtett holttestével hazautazott Felsőlajosra.

Semmi szokatlant nem vettek észre a férfin

„A kocsival beállt az udvarba, de semmi szokatlant nem vettünk észre és nem is gyanítottunk semmit. Nekünk ez még most is hihetetlen. Ha valaki ennyire szereti a másikat, mint a fiam Mariannát, hogy lehet képes arra, hogy ezt tegye vele?”– mondta a gyilkossággal gyanúsított férfi édesanyja.

Attila édesanyja nem tudja felfogni, mit tett a fia

„A fiamról azóta sem tudunk semmit. Most megszenved a bűneiért. Hiába a fiam, de ha képes volt ezt megtenni azzal, akit állítólag mindennél jobban szeretett, akkor viselje tettének a következményeit! Ahogy Marianna családjának, úgy ez nekünk is egy hatalmas tragédia. Nagyon sajnálom Évát, elnézést is kérek tőle, de mi erről nem tehetünk. Mindketten elveszítettük a gyerekünket – tette hozzá a Borsnak 62 éves asszony.

Elvitték a gyereket Marianna édesanyjához

A kis Vendel december óta a gyilkossá vált apja családjánál volt, de a hároméves fiút most átvitte magukhoz Karcagra Éva. Korábban ott élt náluk, őket sokkal jobban ismeri.

Több napig áshatta a gödröt

„Kizártnak tartom, hogy ilyen gyorsan kiásott volna egy gödröt, szerintem több ideig tárolta a lányomat a kocsijában. A családja elmondása szerint csak egy olyan nap volt, amikor több időre ment el otthonról Attila, de az nem a gyilkosság utáni volt, hanem jóval később. Addig csak napi fél órára tűnt el otthonról, annyi idő alatt pedig biztosan nem tudta volna véghez vinni ördögi tervét” – reagált a fejleményekre Lázók Éva, Marianna édesanyja.

KAPCSOLÓDÓ:

Megkapták az engedélyt a temetésre

Az elhunyt nő édesanyja arról is beszélt, hogy a boncolás eredményéről még nem tudnak semmit, de már megkapták az engedélyt arra, hogy eltemessék Mariannát. Információnk szerint a szertartásra még ebben a hónapban sor fog kerülni.

A LikeNews cikkeit Kiss Marianna Éva eltűnéséről ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: B: Attila őrizetben a rendőrségen – Forrás: police.hu

Exit mobile version