Site icon LikeNews

Vége az egyetemfoglalásnak! A járványügyi szigorítások miatt az SZFE hallgatói elhagyják az épületet és kiköltöznek a kollégiumból

Feladják a blokádot és kiköltöznek a kollégiumból az SZFE hallgatói. A döntést azért hozták meg, mert a járványügyi intézkedések miatt az ország minden felsőoktatási intézménye digitális oktatásra tér át és minden kollégium bezár.

Feladják a blokádot

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfő este megszavazták, hogy feladják a hónapok óta tartó blokádot. Ezt várhatóan kedd délután jelentik be hivatalosan – írja a Telex.

Kiköltöznek a kollégiumból

A hétfőn hozott újabb koronavírus-rendeletek miatt elfogyott a mozgásterük, mivel a rendeletek miatt a felsőoktatási intézmények online oktatásra állnak át, a kollégiumokat pedig ki kell üríteni, a gyülekezéseket pedig betiltották. A kollégiumból is elkezdenek kedden kiköltözni – írja a BPK.

Hónapok óta tart a balhé

A hallgatók az egyetemet azután foglalták el, hogy augusztus végén az egyetem működtetését egy alapítvány vette át, amelynek elnöke Vidnyánszky Attila lett.

Minden jogkörüktől megfosztották

Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.  

Elfoglalták az épületet

A hallgatók elfoglalták a Vas utcai, majd a Szentkirály utcai épületet. Csak azokat engedték be oda, akik szerintünk „az egyetem autonómiáját biztosítani tudják”.

Kancellárt cseréltek

Közben a kuratórium az addigi kancellár helyére Szarka Gábor lövészezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. A hallgatók őket sem engedték be az épületbe. 

Sztrájkoltak a diákok és az oktatók

Október elsején az egyetem oktatóinak körülbelül 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott.

Nem engedték be a kancellárt

Szarka Gábor hónapok óta egyszer sem tudott bemenni a SZFE egyik épületébe sem. Többször próbálkozott, de a hallgatók nem akartak vele tárgyalni. A kancellár emiatt lekapcsoltatta az internetet, utasítást adott arra, hogy termek kulcsait ne kapják meg. A múlt hét végén pedig úgy döntött, hogy nem fogadják el ezt a félévet 2021 februárjáig beszüntette az oktatást.

Be kell zárni a kollégiumokat

A diákok azért is kerültek nehéz helyzetbe, mert ugyan Szarka Gábor is utasításba adta, hogy zárják be az SZFE kollégiumát, de a járványügyi szigorítások miatt az ország minden kollégiumát be kell zárni. A felsőoktatási intézményeknek pedig át kell térniük a digitális oktatásra. Emiatt az egyetemfoglalók diákok körül is elfogyott a levegő.

Kiemelt kép: az SZFE elfoglalt Vas utcai épülete – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Exit mobile version