Site icon LikeNews

Vége lesz az ingyenes parkolásnak, akár 100 ezer forintba is kerülhet, ha a fővárosban az utcán hagyod az autód

A koronavírus-járvány után elkezdődhet a parkolási kedvezmények szigorítása Budapesten. A helyben élőknek is fizetni kell majd, ha pedig valahová több autó van bejelentve, az első után évente akár 100 ezer forintnál is többet kell majd fizetni az utcai parkolásért.

Parkolási reformot terveztek

Tavaly év végén több kerület is parkolási reformokat tervezett. Elhangzott a parkolási díjak általános emelése is, de a legtöbben az ingyenes lakossági parkolás szigorításán gondolkodtak.

Tilos a díjemelés a járvány miatt

Decemberben a koronavírus-járványra hivatkozva kijött egy kormányrendelet, ami megtiltotta az összes önkormányzatnak, hogy díjat emeljen 2021-ben. A kivétel az, aki a jogszabály előtt, 2020 október 31-ig már meghatározta rendeletben az emelés mértékét – írja a Telex.hu.

Angyalföldön akár 105 ezer forintba is kerülhet a parkolás

Angyalföldön az október 8-i képviselőtestületi ülésen döntöttek arról, hogy 2021. áprilistól minden olyan lakosnak, aki két kocsira kér engedélyt, a második autó után éves díjat, kisebb kedvezményt kell fizetni. Ahova két autó van bejelentve, ott a második után évi 35-105 ezer forintot kell befizetni idéntől.

Párgai minta

Prága frekventált részein például olyan residential övezeteket alakítottak ki (Blue zone), ahol csak az ott lakók parkolhatnak, a nem ott lakóknak csak egy-két fizetős hely van. Persze nincs ingyen: az első autó után 1200 korona (16500 Ft) az éves díj, a második után viszont 7000 (96000 Ft). Ljubljanában az 1. és 2. zónában 100 euró (36000 Ft) az első autó, 200 euró (64000 Ft) a második, a 3. zónában pedig 60 és 120 euró.

Kizárólagos lakossági zónák

Bár több budapesti kerület is tervez a prágaihoz hasonló kék zónát, azaz kizárólagos lakossági parkolási övezetet, eddig egyedül a Ferencvárosban alakítottak ki ilyet, tavaly decemberben.

Ferencvárosban már van ilyen

Három nagyobb lakossági parkoló van jelenleg: az Ernő utca-Telepy utca sarkánál (16-20 óra között, 52 parkolóhely), a Bakáts utcában (7 és 20 óra között, 52 hellyel), és a Ferenc téren (22 parkolóhellyel). Külön fizetni nem kell érte, mindegyiknél parkolóőr dolgozik, lakcímkártya felmutatásával lehet behajtani a kerület tájékoztatása szerint.

Csökkentenék az autók számát

A kerületi önkormányzatok gondolkodása tehát abba az irányba mutat, hogyan lehetne csökkenteni az autók számát, ezzel mérsékelni az autós forgalmat és élhetőbbé tenni a belső kerületeket.

Kamulakók kiszorítása

A második autóra vonatkozó kedvezmények levágása pedig arról szól, hogy sok olyan lakás van, ahová több autót is bejelentettek. Ezek között több olyan is lehet, akik nem is laknak az adott ingatlanban, azonban a környéken dolgoznak, így olcsón vagy ingyenesen tudtak eddig a belvárosban parkolni. Nemsokára ennek is vége lesz – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Kiemelt kép: Parkoló autók a 13. kerületben – Fotó: BPK

Exit mobile version