Site icon LikeNews

WHO: Nyakunkon a koronavírus-járvány második hulláma

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója figyelmeztetett, hogy a koronavírus járvány nem csengett le, csupán az első hullám közepén tartunk. Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, Dél-Ázsiában pedig továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma.

Hangsúlyozta, hogy a járványok rendszerint több hullámban érkeznek, és nincs ez másként a koronavírus esetén sem. Pont amiatt, hogy a második hullám később következzen be, elmondása szerint nem szabad abbahagyni a teszteléseket, és az egészségügyi intézkedéseket is fenn kell tartani.

Amikor egy második hullámról beszélünk, az klasszikus értelemben azt jelenti, hogy hónapokkal később újra megjelenik a betegség. Ez lehet a realitás sok országban. De tudomásul kell vennünk, hogy a fertőzöttek száma bármikor megnőhet – írja atv.hu.

Nem lehetünk biztosak benne, hogy attól, mert lecsengőben van, hónapok állnak rendelkezésünkre felkészülni a második hullámra. Elképzelhető egy második csúcs az első hullámban – mondta Mike Ryan.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version