Site icon LikeNews

Zokogva, megtörten nyilatkozott a győri balesetben elhunyt unokájáról a gyászoló nagymama

A balesetben elhunyt 19 éves lány nagymamája megtörten beszélt a tegnapi tragédiáról.

Baleset Győrnél

Amint arról a Kekvillogo.hu is beszámolt, halálra égett egy négytagú család csütörtökön egy Győr melletti balesetben.

Újabb részletek a baleset körülményeiről

A rendőrség információi szerint a 40 éves férfi Bőny felől haladt Győr irányába, a családfő egy előtte haladó járműt akart megelőzni, azonban valamilyen oknál fogva egy jobbra ívelő kanyarban nekiütközött a szabályosan közlekedő kamionnak.

Kigyulladt az autó

A Daewoo Matiz előzésbe kezdett, és ekkor rohant a szabályosan közlekedő kamionba. A kocsi felismerhetetlenségig roncsolódott, füst szállt fel belőle, majd pillanatokon belül lángra lobbant.

Többen próbáltak segíteni

Több szemtanú is elmesélte, hogy többen is megálltak segíteni, a kamion sofőrje is azonnal kipattant és a porral oltóval rohant a kocsihoz. Tenni azonban nem tudtak már semmit – írja a Ripost.

Megszólalt a nagymama

„Két kislány maradt árván” – erről a sofőr, Imre nagymamája beszélt a TV2-nek adott exkluzív interjúban. A család egyébként a Győrhöz közeli Bőnyön élt.

Nagyon vágytak egy közös gyerekre

Az idős nő sírva, dédunokái képét szorongatva mesélt a családról. Azt mondta, hogy a pár már nagyon vágyott egy közös gyermekre, 9 hónapja hatalmas volt az öröm, de így együtt nem sokáig tudták élvezni a családi életet.

Két árva kislány maradt

A nő még két lányt hagyott árván, az egyikük ugyanabba a középiskolába jár, ahová a meghalt, kiváló tanuló 19 éves lány. A halálra égett családot az iskola és az egész környék gyászolja.

Megszólalt a másik nagymama

A tragédiáról megszólalt a balesetben elhunyt 19 éves lány apai nagymamája is.

„Évi a fiam és a volt menyem kapcsolatából született, idén érettségizett volna” – mesélte a gyászoló nagymama a Blikknek.

„A papának el se mertük mondani, mi történt, kell néhány nap még, hogy eláruljuk: Évi nincs többé. Nincs egy hete, hogy itt volt nálam, pont itt, a konyhában beszélgettünk arról, mennyire imádja a kisöccsét. Boldogan mesélt a nagy álmáról, hogy érettségi után virágkötő szeretne lenni. Nem hiszem el, hogy Évi nincs többé, naphosszat csak sírok, hogy soha többé nem hallhatom a hangját, nem láthatom már a kedves mosolyát” – folytatta megtörten az idős asszony.

Megszólalt a nagymama

„Két kislány maradt árván” – erről a sofőr, Imre nagymamája beszélt a TV2-nek adott exkluzív interjúban. A család egyébként a Győrhöz közeli Bőnyön élt.

Nagyon vágytak egy közös gyerekre

Az idős nő sírva, dédunokái képét szorongatva mesélt a családról. Azt mondta, hogy a pár már nagyon vágyott egy közös gyermekre, 9 hónapja hatalmas volt az öröm, de így együtt nem sokáig tudták élvezni a családi életet.

Két árva kislány maradt

A nő még két lányt hagyott árván, az egyikük ugyanabba a középiskolába jár, ahová a meghalt, kiváló tanuló 19 éves lány. A halálra égett családot az iskola és az egész környék gyászolja.

A baleset utáni pillanatokról egy videó is készült

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a balesetről – Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Exit mobile version