Válassza az Oldal lehetőséget

Keresési eredmények erre: karácsony gergely

Karácsony Gergely megengedhetné magának azt, amit 120 évvel ezelőtt megtehetett az akkori főpolgármester?

Turkáljunk együtt a főpolgármesterek zsebében! Karácsony Gergely havi illetménye bruttó 1,7 millió forint. Két év alatt ebből vehetne Budán házat? Talán még egy józsefvárosi garzon sem nagyon jönne ki belőle. Bezzeg 120 évvel ezelőtt, amikor havi 644 forintot kapott az akkori főpolgármester, két év elteltével Budán már házat tudott volna magának vásárolni. Miért élhettek 120 […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely kitiltaná a szállodahajókat a Duna-partról, végleg száműzné még az étteremhajókat is

A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen és visszaadják a budapestieknek a Duna-partot. Bonyolult ügy „Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek. A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek. Elcsúfítják a panorámát „Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét […]

Olvass tovább

Eddig tagadta, most vállalja: Szentkirályi Alexandra lesz Karácsony Gergely fideszes kihívója

A Fidesz budapesti választmánya csütörtöki ülésén egyhangú döntéssel Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének. A végső döntést azonban a Fidesz Alapszabálya szerint a Kövér László vezette Országos Választmány hozza majd meg – írja a Telex. Karácsony kihívója lesz Szentkirályinak a fővárosban a jelenlegi főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel kellene megmérkőznie, akinek újrázását a DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd támogatja. Közben a Jobbik-Konzervatívok Brenner Kolomant, a Mi Hazánk pedig Grundtner Andrást indítja a választáson.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Eddig tagadta Szentkirályi neve lehetséges jelöltként már hosszú hónapok óta keringett, de ő erre mindig azt felelte, hogy […]

Olvass tovább

Pokorni Zoltán lehet Karácsony Gergely kihívója? A Fidesz politikusa nem indul a 12. kerületben

Pokorni Zoltán nem indul újra a budapesti 12. kerület polgármesteri székéért. Utódja, Fonti Krisztina jelentette be a Facebookon, hogy a Fidesz hegyvidéki csoportja őt választotta meg polgármesterjelöltnek a júniusi önkormányzati választásra. Elképzelhető, hogy Pokorni Zoltán lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje? Nem indul Hónapok óta téma volt, hogy Pokorni Zoltán nem indul a 12. kerületi polgármesteri posztért. A Kétfarkú Kutya Párt már január 25-én feltette az erre vonatkozó kérdést a XII. kerületi szervezet Facebook-oldalán: „Most mi jelentsük be, hogy Pokorni idén már nem indul, vagy ki fogja?” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 […]

Olvass tovább

Harcot hirdetett Karácsony Gergely a gigareklámok ellen, nem tetszik azoknak a lakóknak, akik milliókat spóroltak ezzel

Budapest forgalmas csomópontjain rengeteg gigaplakát látható, ezek eltakarják a gyönyörű házakat. Most harcot hirdetett a plakátok ellen a főpolgármester. Nem örülnek ennek azok a tulajdonosok, akik milliókat spórolnak, mert egy gigareklám van kifeszítve a házuk homlokzatára. Illegális reklámok “Szabadítsuk meg Budapestet az illegális gigareklámoktól!” – írja a főpolgármester a közösségi oldalán. A főváros rendeletének hatására sorra tűnnek el a városképet elrondító gigaplakátok Budapestről. A gyönyörű épületeket kitakaró óriási épületháló reklámok túlnyomó többsége illegális, ám a településkép-védelmi szabályok betartásáért felelős kormányhivatal – a főpolgármester szerint – a füle botját se mozdította, hogy érvényt szerezzen a közérdeknek. A Budapest és Környéke hírportál […]

Olvass tovább

„Budapest nem lesz kamionsztráda” – állítja Karácsony Gergely, miután a fővárosi kormányhivatal szerinte ráengedné a városra a kamionokat

Meglepő döntést hozott a fővárosi kormányhivatal. 13 év után megtiltanák, hogy a főváros úthasználati díjat szedjen a kamionoktól. Ha ez megvalósul, újra elözönli a nemzetközi kamionforgalom Budapestet – állítja a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint a főváros nem lesz kamionsztráda. Közben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a fővárosi úthasználati díj eltörlése nem változtatná meg a […]

Olvass tovább

Járatritkítás: Karácsony Gergely azt kéri a BKK vezetésétől, állítsák vissza a korábbi menetrendet

Karácsony Gergely azt kéri a BKK vezetésétől, hogy állítsa vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel. „A teljes budapesti közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás a főpolgármester-jelölti politikai kampány martalékává vált, ami alááshatja a közösségi közlekedésbe vetett bizalmat” – írta közösségi oldalán a főpolgármester. Egyeztessenek a kerületekkel Majd így folytatta a bejegyzést: „Az pedig többet árt, mint amennyit a jobb menetrend használ. Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

Csőbe húzták Karácsony Gergelyt a Budapest-bérlettel és már alakul a BKK-val párhuzamosan működő Budapesti Közlekedési Szövetség?

Ahogy azt tegnap elsőként megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, Lázár János építési és közlekedési miniszter felajánlotta a főváros vezetésének, hogy fogadják el a BKK járatain az ország- és vármegyebérleteket, ebben az esetben a MÁV és a Volán is elfogadja a Budapest-bérletet, vagyis továbbra is egy jeggyel lehetne utazni a HÉV és a BKK járatain. Ezer az ötlettel a főpolgármester előtt kinyitották a politikai kelepce ajtaját, közben állítólag egy második BKK, vagyis a BKK mellett működő Budapesti Közlekedési Szövetség ötlete is felvetődhetett. Az áhitott teljes tarifaközösség Lázár János tegnap nagyot ment. Bejelentette, hogy megreformálják a bérletrendszert csak ország- és vármegyebérletek lesznek […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely bemondta: Mától ritkított menetrenddel közlekedik az állami HÉV a szentendrei és a ráckevei vonalon

Karácsony Gergely nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt adott ki közleményt arról, hogy mától ritkábban járnak az állami fenntartású HÉV-ek a szentendrei és a ráckevei vonalon. A fenntartó minisztérium, illetve a fővárosi Fidesz még nem reagált. Állami lett a HÉV A HÉV-vonalakat 2016-ban vette át az állam a fővárostól. A budapesti közösségi közlekedésben azóta rengeteg fejlesztés történt, megújult az M3-as metró, ebben az időszakban az elmúlt évtizedek legnagyobb járműfejlesztését valósítottuk meg, új villamosok, trolik, buszok érkeztek a városba – írja közösségi oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely hozzáteszi: Az állam által átvett HÉV-szerelvényekkel azonban csak egy dolog történt: rohadtak tovább. Mostanra […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely szerint Budapest hiába fizetne többet, a kormány akkor is megszüntetné a Budapest-bérletet, a Fidesz szerint a Városháza fúrta meg az agglomerációs bérletet

Folytatódik a vita a Budapesten és környékén élőket alapvetően érintő Budapest-bérletről. Most az Index.hu jött elő azzal, hogy egy e-mail szerint a Városháza fúrta meg az egységes bérlet intézményét. Karácsony Gergely szerint hazugság, amit az ismert hírportál állít, el is magyarázta az ő igazságát. Töbet kér a kormány A Budapest-bérlet ügye láthatóan a választási kampány egyik kiemelt ügye lesz. A lényeg, hogy a HÉV és az agglomerációs Volánbuszok, valamint a BKK-járatok közti átjárhatóságot egy korábbi szerződés biztosította. A főváros a szolgáltatásért eddig 6,5 milliárdot fizetett. Most azonban többet kér a kormány. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Kiment a […]

Olvass tovább